A túlkínálat csak az opportunistáknak kedvez – Zsidai Zoltán Roy a Mandinernek

Takács Zsolt interjúja a Mandiner hetilapban.

A vendéglátásra és a gasztronómiára készült már az egyetemi évei alatt is?
A vendéglátást az anyatejjel szívtam magamba. A szüleim­nek is ez volt a hivatása, és a keresztapámnak is, aki hosszú időn át az amerikai szállodaszövetség elnöke volt. A fél gyerekkoromat a Pierrot-ban töltöttem, ezeknek az éveknek a nyoma ma is látszik a kezemen, rengeteg vágás van rajta. A szüleim nem támogatták, hogy én is vendéglátással foglalkozzak, azt szerették volna, hogy orvos vagy ügyvéd legyek. Közgazdászként végeztem, az egyetem után a legmenőbb európai hátterű stratégiai tanácsadó cégnél, a Roland Bergernél dolgoztam, de 2000 nyarán beszippantott az éppen akkor berobbanó internetalapú startupvilág. Csatlakoztam a világ első mobilfizetési megoldását építő német startuphoz, majd a legjobb barátommal felépítettük az osztrák leányvállalatot. Már épp elindítottuk volna Magyarországon is a rendszert, amikor a nagy dotkomlufi kipukkanása elsodort minket is, a Deutsche Bank kiszállt a cégből, és vége lett. Érdekes, hogy most, negyvenöt évesen már a harmadik nagy világválságot élem meg. Később a Boston Consulting Groupnál dolgoztam, de közben egyfolytában startupokat építettem. Kollégáim javaslatára született meg aztán az ötlet, hogy a családi cégünket kellene „megstartuposítani”.

Mindenképpen itthon akarta kamatoztatni a külföldi egyetemeken elsajátított tudást?
Amikor 2006-ban, harmincévesen egy jó fél évet Miamiban dolgoztam-tanultam, a türkiz óceánparton, a pálmafák árnyékában sétálva elgondolkoztam, biztosan itt akarom-e hagyni ezt az életstílust Budapestért. A válasz elég gyors és egyértelmű igen volt. Egyrészt itt él a családom és a barátaim, másrészt Budapest szépsége és kulturális kínálata onnan nézve is páratlan. Szakmailag pedig a legfontosabb érv az volt, hogy láttam, hová fejlődhet Budapest vendéglátása, turizmusa, és láttam ebben a saját szerepemet. Úgy éreztem, mindazzal a tudással és tapasztalattal, amit addig a nagy­világban összeszedtem, itt tehetek a legtöbbet. Külföldön az ember gyorsan megtanulja, hogy máshol sincs kolbászból a kerítés, ott is küzdeni kell az eredményért. Ráadásul a család, a barátok fontosak az élethez. Minden fiatalt arra buzdítok, hogy menjen külföldre tanulni, dolgozni, világot látni, majd térjen haza, és kamatoztassa itthon a kint tanultakat.

A karrierjének melyik elemét tekinti a legsikeresebbnek?
Több mint húsz éve dolgozom, így több sikeres állomás és pillanat is van. Büszke vagyok arra, hogy még a diplomám átvétele előtt, huszonhárom évesen Bécsben rám bízták egy nemzetközi tech cég felépítését nulláról. Meghatározó lépés volt, hogy a Magyar Állami Operaház teljes gasztronómiai programját mi építhettük újra, így az a kádári, szocialista vendéglátás színvonaláról a nemzetközi élvonalba lépett. Vagy az, amikor a Kempinski minket választott, és a szálloda megújulásával mi alkothattuk újra a hotel gasztronómiai kínálatát, és létrehoztuk az És bisztrót, amelyet azóta is együtt működtetünk. Ennek folytatása volt a Kempinski marbellai szállodájának még nagyobb ívű átalakítása. A szálloda stratégiai átpozicionálása, több ezer négyzetméter közösségi tér áttervezése és átépítése, továbbá a teljes éttermi és bárkínálat átformálása volt a feladatunk, így nyitott meg a komplexumban a Black Rose The Bar, a Baltazár Bar & Grill, a Spíler Beach Club és a Spíler Pool Bar, ezeket szintén közösen működtetjük. Cégünk fejlődése szempontjából kulcsfontosságú volt, hogy partnerségre léptünk Jamie Oliverrel, amelynek eredményeként nemcsak Budapesten és Bécsben nyitottuk meg e városok legsikeresebb éttermeit, de részesei lettünk egy nemzetközi gasztronómiai alkotóközösségnek is, amely párját ritkítja.