Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Majd az oroszok, a Kutyapárt és persze Gyurcsány lesznek a hibásak – csak éppen ők nem.

A bejegyzésből az nem derül ki, hogy pontosan mire is gondolt a DK elnöke.

Gyurcsány Ferenc nem bírta a rá nehezedő nyomást, és mindent bevallott. „Nem érdemes sokáig elemezni: bevallom, én voltam:))” – írta ki rövid posztban Gyurcsány Ferenc. Hont András meg is kérdezte tőle: „Klára tud róla?” Gyurcsány Ferenc válasza szerint „Ő mindenről tud. Sőt. Leginkább ő. Sötétben beszélgetünk. Csak sötétben. Meg Apró Piroskával. Így működik ez a Szemlőhegyen.”

A vallomás fényében immáron semmi kérdés nem maradt, hogy egyértelműen Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára a felelősök. Az egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mire gondolt a DK elnöke.

Fotó: MTI Fotó: Kovács Attila
