„Amikor a munkaadó betart” – lombikprogramos pár meséli el pokoljárásuk történetét

„Van egy egészségügyi gátam: nem tudom teljesíteni evolúciós célomat. Férfiként azért eltartott egy darabig, amíg ezt úgy fel tudtam dolgozni, hogy beszélni is tudjak róla nyíltan, bárkivel” – kezdi beszámolóját Dávid, aki feleségével, Annamarival egy évvel ezelőtt vágtak bele a lombikprogramba. A 31 éves középosztálybeli férfinak nagy segítségére volt a feldolgozási folyamatban, hogy nincsen egyedül: gyakorlatilag bármilyen társaságban került is elő ez a nehéz téma, minimum egy valaki volt köztük, aki vagy érintett, vagy a közeli környezetében van olyan, aki hasonló cipőben jár. A világszintű statisztika szerint a párok 15-20 százaléka, egyes szakértők szerint Magyarországon még ennél is többen, a párok negyede cipeli ezt a súlyos terhet. Mert nem kérdés, hogy teher:

amit helyre kell tenni a pároknak magukban, hogy aztán újult erővel ismét kezdődjék minden elölről. S mindennek tetejébe vannak olyan munkaadók, akik nem, hogy nem támogatják megpróbáltatásaik közepette ezeket a párokat, hanem éppen ellenkezőleg: még rá is tesznek egy jókora lapáttal. Így volt ez Annamarival és Dáviddal is; most az ő történetük következik.

A gyermekre vágyó pároknak akkor célszerű szakemberhez fordulniuk, ha minimum egy éves rendszeres házasélet során sem fogan meg a baba. Első körben kivizsgálás vár mindkét félre: a férfi esetében megvizsgálják a spermái minőségét, míg a nőkre mell- és méhnyakrákszűrés, terheléses cukor-, ultrahang- és pajzsmirigyvizsgálat, továbbá vérvételek sora vár.

A mesterséges megtermékenyítésnek, vagy hivatalos nevén reprodukciós eljárásnak több módja is van (részletesebben erről itt). Röviden: az első az úgynevezett ovulációindukció, amit akkor alkalmaznak, amennyiben a női szervezet valamilyen hormonális okból nem képes petesejt termelésére. Ilyenkor gyógyszerek segítségével, mesterségesen igyekeznek kiváltani a tüszőrepedést. Amennyiben ez nem hozza meg a kívánt eredményt, a következő lépcső az úgynevezett inszemináció, vagyis a méhen belüli mesterséges megtermékenyítés.

A harmadik pedig – amit történetünk szereplői is igénybe vettek, mert mint mondják, Dávid egészségügyi problémája miatt csak ez vezethetett sikerre – a lombikbébi-eljárás. Ez az úgynevezett leginvazívabb mód, ilyenkor a petesejtet a szervezeten kívül, laborban termékenyítik meg. Először is a nő hormontartalmú készítményeket kap, hogy a petefészek több, megtermékenyítésre alkalmas petesejtet termeljen. Annamarit egyébként ez viselte meg a legjobban, másfél héten keresztül – mint fogalmaz – injekcióval „hasba kellett szúrnia magát hormonnal”, méghozzá napi kétszer.

Ezt követte a tüsző leszívása, ami szintén nagyon kellemetlen beavatkozás, lehet ugyan kérni, hogy végezzék altatásban, de Annamari jobban félt az altatástól, mint magától a beavatkozástól, így nem élt vele. A folyamat ezután a laborban folytatódik, a megtermékenyült petesejtek egészen addig maradnak ott, amíg el nem érik a 16 vagy 32 sejtes állapotot, ez nagyjából 2-5 nap alatt következik be. Ezután jön a beültetés, amikor az embriókat kevés tápfolyadékkal egy katéterbe szívják fel, majd a méh üregébe vezetve befecskendezik.

A beültetés várva várt ideje október 4-én jött el Annamariéknál. „Nagyon boldogok, bizakodók voltunk” – emlékeznek vissza, ám a reményt és az örömöt sajnos hamar követte a beültetés sikertelensége miatt érzett mély szomorúság. „Már maga a mesterséges megtermékenyítés is egy kisebb kálvária, ám nem is ezen akarunk pityeregni, szerencsére túl vagyunk rajta egy ideje. Hála Istennek minket nemhogy elválasztott, hanem még közelebb hozott egymáshoz” – mondja Dávid határozottan, Annamari helyesel. Mindezekkel is elég lett volna megküzdenie a párnak, csakhogy itt még nagyon nem volt vége a rossz szériának,

Közismert, hogy a nőket a várandósság, a szülési szabadság, valamint a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság időtartamáig, de legkésőbb a gyermekük harmadik életévének betöltéséig felmondási védelem illeti meg. A Munka Törvénykönyve védi a nőket az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésük, de legfeljebb ennek megkezdésétől számított hat hónap tartama alatt is. Az eljárás megkezdése az első hormonkezelést jelenti, vagyis azt az időszakot, amikor Annamari elkezdte hormonnal „szúrni magát”. Annamari együttműködő volt, a hormonkezelés első napján – amikor már védte őt a törvény – elmondta a felettesének, hogy férjével reprodukciós eljárásban vesz részt.

Ez az őszinteség a munkáltatóval egyébként elég ritka, a hasonló cipőben járó nők inkább ilyen-olyan indokkal, főleg betegségre hivatkozva maradnak távol a munkától. Nyilván munkahelyen nem lehet megoldani a napi kettő hasba injekciót, nem beszélve arról, hogy a legkritikusabb időszakban, vagyis a beültetés utáni három héten elengedhetetlen a pihenés, a siker érdekében ágynyugalommal. Tiszta sor, hogy ezt munkahelyen nem lehet kivitelezni.

Az őszinteség veszélye, hogy amennyiben nem sikerül az éppen aktuális beültetés, a munkáltató ott toporog, hogy vajon mikor sikerül, és megy már el szülni az anya; ezt sokszor akár éreztetik is, ami pedig a stressz miatt értelemszerűen megint csak nem segíti az eljárás sikerességét. Ráadásul a sikertelenség után 90 napot kell várni, amíg TB-támogatottan újra lehet kezdeni a következő mesterséges megtermékenyítési procedúrát.

mint Dávid fogalmaz, ott „liheg a nyakában a munkáltató”. Lakosságarányosan egyébként Magyarországon sokkal kevesebb meddőségi központ is van, mint például Szlovákiában vagy Csehországban, ebből következik, hogy alapból hosszabbak a várólisták is. Mint Dávid mondja, nehezíti a helyzetet, hogy TB-támogatás mellett is költséges a program, hiszen sok vizsgálatot az állami egészségügy nem tud megcsinálni, így magán laborba küldik a párokat. Dávidék párszázezres tételt hagytak így ott az első program alkalmával.

Annamari mindezek ellenére mégis az őszinteséget választotta: amikor lehetett, közölte, hogy mibe fogtak, a feletteseinek pedig volt egy hete, hogy megoldják a helyettesítést, majd a tűszőleszívás napjától kezdve táppénzen volt. „Meg is kérdeztem, hogy visszamehetek-e dolgozni, és azt mondták, persze, ennyi idő alatt úgysem tudnak senkit felvenni” – emlékszik vissza Annamari. Mint mondja,

eddig egyetlen olyan esetet hallott, ahol a főnök olyannyira figyelembe vette ezt, hogy aznapra, amikor a munkavállalójának be volt írva a naptárba, hogy klinika, nem is szervezett értekezletet. Ez a hozzáállás azonban továbbra is ritka, mint a fehér holló.

Annamariéknál október közepén derült ki, hogy nem sikerült a beültetés, Dávid bátorította Annamarit, menjen vissza dolgozni, terelje el a figyelmét. Így is történt, Annamari bejelentette, október 27-én kezdene. Mondták, rendben, csak előtte vigye majd be a munkahelyi laptopját, mert szeretnének telepíteni rá valamilyen programot. „Jóhiszeműek voltunk, bevittük” – mesélik. Majd

Választhatott: vagy egyoldalúan mondanak fel neki, vagy közös megegyezéssel. Mivel csak két éve dolgozott ott, a rendes felmondással mindenféle juttatás nélkül el tudták volna küldeni. A közös megegyezés joglemondó nyilatkozatként működik, a két fél aláírja, hogy nincs és nem is lesz soha többé követelése egymással szemben. Annamarinak még két hónap végkielégítést is felajánlottak. „Még el is hittem, hogy megszűnik a pozícióm, a pandémia alatt rengetegszer volt téma, hogy sokan vagyunk a munkára” – idézi fel a nő. Megmutatták az ügyvédüknek a felmondási papírokat, akitől azt a tanácsot kapták, hogy a rendelkezésre álló információk alapján ő a közös megegyezést fogadná el. A rendes felmondást ugyanis nincs értelme megtámadni jogi úton, hiszen sokkal többet nem tudnának nyerni, mint a közös megegyezés által felkínált végkielégítés.

Így is tettek, Annamari aláírta a közös megegyezést, majd eljött. „Puffogtunk, puffogtunk, de igyekeztük elengedni” – mondja Dávid. Csakhogy a férfinek ott volt a bogár a fülében, és elkezdte figyelgetni az álláshirdető portálokat.

„Egy az egyben az a pozíció volt feltüntetve a hirdetésben, amit felmondtak Annamarinak” – mondja Dávid. „Szörnyű vérszemet kaptam” – teszi hozzá, azonnal elküldte az ügyvédnek, és azt kérdezte, mi most a teendő. „Ordító igazságtalanság, ami történt, de egyszerűen nem érdemes beleállni, a siker mindössze 5-10 százaléknyi” – jött az ügyvédi válasz. A siker itt azt jelenti, hogy maximum a végkielégítésnek megfelelő összeg illetné meg őket. „Összevetve az utánajárást, a stresszt, az ideget, nem érné meg, úgy döntöttünk, nem vágunk bele” – szögezi le Dávid. Ám azt is elhatározták, hogy bár jogilag hagyják ugyan az egészet, de nyilvánosságra hozzák történetüket, hogy így segítsenek a hasonszőrű társaiknak. „Már attól kikészültünk, hogy nem jött össze a baba, de egészen megdöbbentő, hogy még a földön fekvőbe is belerúgnak” – mondja Annamari. Érezhetően Dávid sincs túl a történteken:

Csak elképzelni tudom, hogy nőként a feleségem hogyan élte meg. Nem gondoltam volna, hogy a női nemnek ez a szintű diszkriminációja még mindig létezik. Hogy a munkáltató azt mondja, hogy nekem te túl nagy kockázat vagy most éppen visszajöttél a táppénzről, de három hónap múlva megint el akarsz menni, meg utána meg szülni is akarsz, kellesz a francnak, mehetsz.”

Ügyvédi tanács

Ami azt illeti, szerencsére ritkák azok az esetek, amikor a munkáltató fals indokokra hivatkozva szabadulna meg a munkavállaló anyáktól – véli dr. Márton Ádám. A Devecz és Márton Ügyvédi Irodával együtt dolgozó munkajogász, tapasztalatai szerint az anyák törvény által biztosított védelmét általában tiszteletben tartják a munkaadók, így a cikkben szereplő esetekhez hasonlót ritkán mernek megtenni. Annamari és Dávid esete kapcsán az ügyvéd azt mondja, sajnos valóban nincs mit tenni, hiszen a munkaadó pusztán szóban mondta el a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésének kiváltó okát, vagyis a pozíció megszűnését. Az ügyvéd a hasonló esetek elkerülése érdekében azt tanácsolja, hogy a közös megegyezés aláírása előtt a felek preambulumban rögzítsék, mi az oka a közös megegyezésnek.

Ha Annamariék esetében rögzítve lett volna, hogy a pozíció megszűnése miatt került sor a közös megegyezésre, akkor a munkajogász szerint érdemes lett volna bírósághoz fordulni, hiszen lehetett volna bizonyítani, hogy a közös megegyezés megtévesztésen alapult. Azonban ennek hiányában sajnos nincs mit tenni.