Szubjektív véleményből ténykérdés
A probléma az alapítvány szerint a szerzők és hivatkozásaik körében keresendő. Mint fogalmaztak, megfigyelhető, hogy jelentős mértékű a saját publikációk hivatkozása, amikor a szerzők vagy a saját korábbi tanulmányaikra vagy a kutatásban résztvevő szakértő cikkére hivatkoznak. Alapvetően kormánykritikus intézetek (TASZ, Mérték, Átlátszó, Média1) vagy saját publikációkra történik a hivatkozás”
Megemlítik továbbra azt is, hogy az adatgyűjtést végző kutatók Bátorfy Attila és Szabó Krisztián. Míg Bátorfy oktató az ELTE Médiatudományi tanszéken, addig Szabó Krisztián az intézmény tanulója.