Az esetet követően számos közéleti szereplő és újságíró adott hangot felháborodásának (többek ezek közül mi is szemléztünk), de tanulságos a videó alatti hozzászólások tartalma is. A műsorral kapcsolatosan (cikkünk írásáig) mindössze 320 néző fejezte ki tetszését a megfelelő gomb megnyomásával, míg 1600 felhasználónak „ez nem tetszik”. A megjegyzések között sorjáznak a Wahorn kijelentését kulturáltan, de nagyon határozottan kritizáló megszólalások, sokan arra mutatnak rá, hogy sem ötven évvel ezelőtt, sem most nem tartozik a társadalom normarendszerében az elfogadható, tolerálható kategóriába a pedofília – és annak mentegetése. A hozzászólók gyakorlatilag egyöntetűen tiltakoznak a tartalom miatt.
A műsorban elhangzó állítások következtében szervezett tiltakozások is indultak. A keresztény értékvédő szervezetként számontartott CitizenGO magyarországi csapata petíciót indított, amelyben azt kérik az Indextől, távolítsa el a pedofíliát relativizáló műsorát.
Mint magyarországi kampányfelelősük, Faragó Renáta a Mandinernek rámutatott, céljuk, hogy precedenst teremtsenek, a szólásszabadsághoz fűződő jogot ugyanis érvelésük szerint megelőzi a gyermekek testi-lelki jóléthez való joga. „Egyetlen médium sem engedheti meg magának, hogy az erkölcs helyett a profitot és a kattintásvadászatot válassza.