Baloch iszlámábádi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy még elemzik ennek okait. Mint mondta, a menekültválság nagy része az ország határain belül játszódik le. Mindazonáltal nehéz biztos információkhoz jutni a bizonytalan afganisztáni helyzet és a határokon kialakult állapotok miatt.
Baloch szerint hagyományosan sűrű szokott lenni a személy- és áruforgalom Afganisztán Iránnal, illetve Pakisztánnal közös határain.
Hozzátette, hogy az afgánok továbbra is átkelhetnek a határokon, de be kell mutatniuk irataikat, illetve a célországba szóló vízumjaikat. Az UNHCR szóvivője felhívta a figyelmet arra is, hogy komoly válság fenyegeti Afganisztánt a gazdasági és a humanitárius támogatások hiányában, ami fölött a nemzetközi közösség nem hunyhat szemet.