Nagy a baj: súlyos nyomás alá került a kritikus sajtó Németországban

Nem jó a rendszert bíráló újságírónak lenni, amikor csönget a rendőrség. Boris Kálnoky írása.

Segíteni kell az Afganisztán térségében fekvő országoknak a tálib fordulat miatt elmenekülő emberek támogatásában, a német kormány ezért további százmillió eurót (36 milliárd forint) fordít humanitárius segítségnyújtásra.

Heiko Maas a minisztérium azonnali válságkezelő csomagját ismertető tájékoztatóján kiemelte, hogy „a kabuli nemzetközi repülőtér körüli káosz egyre nagyobb”, ezért a tárca senkinek sem tanácsolja, hogy megpróbáljon kijutni oda.
A németek afgán segítői közül sokan bizonyára szárazföldi úton igyekeznek majd távozni – tette hozzá, ismertetve, hogy
arról, hogy ezek az emberek miként léphetnek be az adott országba és juthatnak el a német nagykövetségre.
Ugyanakkor a kabuli reptér üzemeltetéséről is gondoskodni kell, méghozzá az amerikai katonák tervezett távozása, augusztus 31. után is, és erről a világ vezető ipari hatalmait összefogó G7 csoport vezetőinek keddi megbeszélésén is tárgyalni kell – mondta a német külügyminiszter.
(MTI)
Nyitókép: MTI/EPA