egy hajóhossz előnnyel haladt át elsőként a célvonalon.
London és Rió bajnokának, Kozáknak a második középfutamban csak a mellette lapátoló két fehéroroszra, a 2017-es világbajnok Volha Hudzenkára és az öt éve negyedik Marina Litvincsukra kellett figyelnie. A Ferencváros 34 éves, ötszörös olimpiai bajnoka a táv első felében Hudzenkával együtt haladt, aztán ritmust váltva az élre állt, s bár a hajrában még a portugál Teresa Portela is támadta, megszerezte a futamgyőzelmet. A szám döntőjét 5:30-kor rendezték.
A 4-esen az elsősorban 200-as specialista svéd Linnea Stensils belehúzott a rajtgépbe, így – hogy a feszültség még inkább fokozódjon – meg kellett ismételni a rajtot. Ez aztán Carringtonnak sikerült a legjobban, olyannyira, hogy ötven méter után gyakorlatilag már fél hajóhossz előnnyel a mezőny előtt lapátolt. A magyarok nem kezdtek jól, de aztán Csipes rákapcsolt, 250 méternél már a második helyen haladt, és ezt a pozícióját tartani tudta a táv második felében is. Bár megpróbálta támadni az új-zélandit, nem volt esélye, hogy utolérje. Eközben a Ferencváros 34 éves, ötszörös olimpiai bajnoka, Kozák 250-nél az ötödik helyen lapátolt, és a hajrában ezen egyet javítva negyedikként ért be, a dobogósoktól jócskán lemaradva. A számot magabiztosan nyerő Lisa Carrington Tokióban már három aranynál jár, és a négyessel – sporttörténelmet írva – szeretné megszerezni a negyediket is.