Az Indexhez eljuttatott kimutatás szerint „beszédtechnika óráról” először 2020 áprilisában állított ki számlát a Taxiart Bt. Újpest önkormányzatának, melyen Déri Tibor, a városrész polgármestere vett részt. Újpest önkormányzata 2021 februárjától szerződést is kötött a HírTV egykori hírolvasójának cégével.
A kontraktus szerint a „kommunikációs és beszédkészség fejlesztő tréning” díjazása öt és félmillió forint.
díjazása öt és félmillió forint.A IV. kerületi önkormányzat az Indexszel közölte, hogy „a Taxiart Bt. megbízása 2021 márciusától szól havi bruttó 550 ezer forintról, amiért ő beszédtechnika órák biztosítása mellett ellenőrzi nyelvhelyességi és helyesírási szempontból a városháza által közzéteendő szöveges tartalmakat és az önkormányzat egyes cégeinek elektronikus felületein megjelenő szöveges tartalmat, valamint az önkormányzati szervezésű rendezvények moderálási és műsorvezetői feladatait is ellátja” – hozzátették, hogy a szerződés átalánydíjas és az „ellátandó feladat természetéből adódóan szabadnapmentes rendelkezésre állást követel.”