A volt román külügyminiszter, Teodor Baconschi közösségi oldalán írt az Európai Unió és a „progresszivizmus” viszonyáról, az írást a Főtér szemlézte.
Írásában Baconschi úgy vélekedik, hogy miképp „a marxizmus is a polgári értelmiségi körök révén tört be a cári Oroszországba – lévén az egyetlen közeg, amely képes volt »új eszmék megvitatására« –, úgy a kulturális neomarxizmus a mai Európába egy virágzó akadémiai polgárságnak köszönhetően tör be, amely a proletár internacionalizmust egy globális, multikulturális internacionalizmussal helyettesíti”.
A volt román külügyminiszter szerint ez az új „progresszív” szárny épp olyan dogmatikus és intoleráns, mint „leninista vezetésű elődje”, mert, mint fogalmaz,
egyenesen »fasizmusnak« minősít minden attitűdöt, amely szembenáll vele, az európai eszmét pedig a saját, alternatívák nélküli agendájára szűkíti.
minősít minden attitűdöt, amely szembenáll vele, az európai eszmét pedig a saját, alternatívák nélküli agendájára szűkíti.Baconschi szerint a kereszténység is meggyengült Európában. A „progresszivizmus” válasza erre pedig szerinte az, hogy „Európa ma már nem keresztény, és a kereszténység bármiféle újraéledése veszélyeztetné a demokráciát”, továbbá az, hogy „európaiak lehetünk akkor is, ha bármilyen más vallást ölelünk keblünkre, vagy egyet sem.” Baconschi szerint azonban ez az attitűd egyes EU-polgárokat „túlkompenzáló radikalizálódás” felé sodorhat.