George Simion: Én vagyok a román Orbán Viktor!

2021. július 13. 12:24

A székely autonómia vörös vonal, de amúgy mindenben egyetért, és nagyon együtt akar működni a magyar miniszterelnökkel George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) párt elnöke.

2021. július 13. 12:24
null

„Egy módszer van csak arra, hogy Európa ezen a részén szuverén országként szabadok és függetlenek legyünk, és hogy ne tartozzunk egy birodalomhoz se: ha együttműködünk. Ezt akarták már a két világháború közötti időszakban is, amikor 1920 körül Piłsudski marsall előállt az Intermarium-tervvel (a cél egy Kelet- és Közép-Európát lefedő államszövetség létrehozása volt – Azonnali.), és ezt kellene tenni most is a Balti-tengertől az Adrián át a Fekete-tengerig. Semmilyen téren nem tekintünk problémaként a magyarokra – politikai problémánk egyedül az RMDSZ-szel van, amely az utóbbi évek többségében Romániában hatalmon volt, és része a korrupt román rendszernek. Ez tehát egy belső konfliktus” mondta az Azonnalinak a szélsőjobboldali román párt vezetője. 

Ahogy az is, amit Orbán Viktor kormánya tesz a határon túli magyarokért. Mi is ezt kellene tegyük a Magyarországon, Szerbiában és Ukrajnában élő románok sokszínűségének, nyelvének és hitének megőrzéséért. De továbbmegyek: maga a Fidesz is modellértékű számunkra, hiszen kiáll Európa keresztény gyökereinek megőrzése mellett” – mondta. 

A román párt elnöke szerint a fő probléma az RMDSZ-szel van, amely az etnikai problémák fő gyökere, és nem ők, hanem az RMDSZ élezi a nemzetiségi ellentéteket politikai számításból. George Simion úgy véli, hogy az Orbán Viktor és a lengyel PiS által fémjelzett jobboldali irányvonal Románia számára is nagy lehetőségeket nyit. „Nem ellenezzük Brüsszelt és mindazt, ami a funkciója, problémánk a jelenlegi brüsszeli bürokráciával van, ami ugyanúgy uniformizálni kíván minket, európaiakat, ahogy azt legutóbb a kommunisták akarták” – jegyezte meg a pártvezető.

A magyar autonómia kapcsán már nem akar egyezkedni az AUR elnöke

„Fontos, hogy a Romániában élő magyaroknak kell legyenek saját templomaik, joguk a nyelvükhöz és iskoláikhoz, de az autonómia egy olyan ügy, amiről nem nyitunk tárgyalást... Bizonyos demokratákkal ellentétben velünk legalább lehet beszélni róla, majd megegyezhetünk abban, hogy egyetértünk abban, hogy nem értünk egyet. Az autonómia rengeteg problémát kreálna a román nemzetállam számára, hogy miket, azt láthatjuk már Spanyolországban” – véli. 

George Simion és az AUR állt ki egyedüliként Orbán Viktor és a pedofiltörvény mellett, aminek okaként azt jelölte meg a pártvezető, hogy a román pártok mind a kommunizmus örökösei, emiatt a teljes politikai rendszer korrupt. Úgy gondolja, Romániának a Visegrádi Csoport tagjának kellene lennie, de a fenti okok miatt a román politikai elit inkább külföldi érdekeket szolgál és azokhoz igazodik.

Úgy látja, Romániában nincs igazi jobboldali párt, hanem csak a volt szocialista nómenklatúrának a politikai spektrum jobb térfelét elfoglaló csoportosulásai, melyek közül Traian Basescu példáját emelte ki. Az AUR a későbbiekben Orbán Viktor elsődleges szövetségeseivel, a PiS és Georgia Meloni fémjelezte ECR frakcióban szeretné folytatni a politizálást. „Minden szuverenista, patrióta és keresztény pártnak együtt, közösen kell politizálnia uniós szinten” – véli az AUR elnöke. 

Fotó: MTI/Baranyi Ildikó

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kristály
2021. július 13. 19:24
Ebból még lehet jó szomszédi viszony a baráti mindég jobb mint az ellenségeskedés. Azokat kell kiátkozzuk a vilagból akik fel osztottak minket hogy jussanak mi sorsunkra .
CsakOlvas
2021. július 13. 15:31
És, főként nem lovagolja a reményteli új európai fellegeket, miszerint csak az számít, aki a magyar kormányzóba/pardon, miniszterelnökbe belerúg. Közel vagyunk Simion, de még nem elég közel :)
CsakOlvas
2021. július 13. 15:29
Sajnos, azt kell mondjam, hogy a pártelnök Úr éppen megerősített régi meggyőződésemben, miszerint románnak lenni nem állapot, hanem foglalkozás. Pártelnök Úr! Ha csak egy csepp igazságot érez, akkor nem beszél, hanem cselekszik, majom úr.
szalard
2021. július 13. 15:22
Ez az a George Simon, aki az oláh csőcselék élén elfoglalta az úz völgyi magyar katonatemetőt, az ott imádkozó székelyeket megverte, és a székelykaput összetörte.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!