Aki erdélyi fejedelem volt, meg nem is – I. Rákóczi Ferenc emlékezete

Paár Ádám írása

XIII. Lajos francia királyról (1610-1643) mondták, hogy nem volt könnyű IV. Henrik fiának és XIV. Lajos apjának lennie. Ugyanez a mondás illene a közel azonos korban élt, s fiatalon meghalt I. Rákóczi Ferencre is (élt: 1645-1676), aki a lengyel korona után kezét nyújtó II. Rákóczi György fia és a szabadságharcos zászlót fölemelő II. Rákóczi Ferenc apja volt. Bár már apja életében fejedelemmé választották I. Rákóczi Ferencet (ezért is tisztelik meg az uralkodásra utaló „I.” jelzővel), valójában soha nem ült az Erdélyi Fejedelemség trónján. Portrénkban az idén 345 éve elhunyt Felsővadászi Rákóczi Ferencre emlékezünk.

A Rákóczi család élete egy kész regény, amelyet egyszer majd át lehet ültetni televíziós sorozatra is. Rákóczi Ferenc 1645. február 24-én született II. Rákóczi György erdélyi fejedelem és Báthory Zsófia gyermekeként. Nem volt könnyű élete, mert éppen azokban az években cseperedett föl,

II. Rákóczi György meggondolatlanul kinyújtotta a kezét a lengyel korona felé a svéd „özönvíz” (ahogyan Lengyelország svédek általi megszállását nevezték) vagy másként az északi háború (1656-1660) idején, amely a 17. századi Észak- és Kelet-Európa afféle világháborúja volt, hiszen tucatnál is több állam kapcsolódott be a harcokba. Rákóczi György a svéd királlyal, a brandenburgi választófejedelemmel, a román fejedelemségekkel és Bogdan Hmelnyickij kozák hetmannal szövögetett terveket Lengyelország fölosztására.

Már apja, az öreg I. Rákóczi György, a „bibliás, őrálló fejedelem” foglalkozott a gondolattal, hogy bebiztosítja családjának a lengyel trónt. Amikor IV. Ulászló lengyel király meghalt, az öreg Rákóczi segítséget ígért a Hmelnyickij vezette kozákoknak, cserében fia, Zsigmond lengyel trónigényének támogatásához. A kozák hetman meg is ígért minden szépet és jót, sűrű utalásokkal egy korábbi lengyel és magyar közös uralkodóra, Báthory Istvánra, aki „jóindulatával, mint fiait szárnyával” betakarta a kozákságot.

II. Rákóczi György: kalandor hadjárataival pusztulásnak tette ki Erdélyt

Az időközben meghalt Rákóczi Zsigmond helyett annak bátyja, II. Rákóczi György elindult sereggel Lengyelországba 1657-ben. A fejedelmi „szoknyakamarilla” (anyja, Lorántffy Zsuzsanna és felesége, Báthory Zsófia) támogatta Rákóczi Györgyöt vállalkozásában. Ekkor egyetlen gyermeke, a kis Rákóczi Ferenc tizenkét éves volt. Öt évvel korábban az országgyűlés fejedelemmé választotta a kisfiút, természetesen apja és a Rákóczi-hívek nyomására. A hadjárat csúfos kudarcba fulladt: a hősies lengyel nemesi és népi ellenállás (amelyet Henryk Sienkiewicz gyönyörűen megírt az Özönvízben)

aki kénytelen volt szakítani a szintén kilátástalan helyzetbe került svéd és kozák szövetségeseivel. Viszont a szultán által a lengyelek segítségére küldött krími tatár had elfogta az erdélyi sereget, és elhurcolta a Krím-félszigetre, nyomorúságos rabságra. Rákóczi egyedül, sereg nélkül, lengyel korona nélkül tért haza. Lengyelországba induláskor katonái azt énekelték, hogy „levágott lengyel fejekkel ékesítjük az mi fejeinket”, de még saját fejeiket sem tudták kimenteni a tatár hurokból.

Az erdélyi közvélemény nagy része nem bocsátotta meg Rákóczinak, hogy kalandor vállalkozásával szeretteik a tatárok karmaiba kerültek, akik a töröknél vadabb és rafináltabb kegyetlenségű nép hírében álltak. Az országgyűlésen új fejedelmet választottak Rhédey Ferenc személyében. Igaz, Rákóczi még visszakönyörögte magát a trónra, de Köprülü Ahmed nagyvezír 1658-ban rátört Erdélyre, hogy véget vessen a Rákóczi-féle uraskodásnak.

Világos volt, hogy a Rákócziak csillaga leáldozott, így Ferenc tényleges fejedelemsége is köddé vált. Különösen, hogy 1660. május 22-én II. Rákóczi György halálos sebet kapott az oszmánok ellen vívott szászfenesi csatában. A szóbeszéd szerint a fejedelem egymaga 17 törököt ölt meg, mielőtt megsebesülve le nem zuhant lováról. Vitézsége és hősies halála, amely a kereszténység védelmezőjévé avatta, némileg tisztára mosta nevét a kudarcos bel- és külpolitikától (A szászfenesi csata Móra Ferenc A rab ember fiai révén bekerült az ifjúsági irodalomba: a főhős, Szitáry Kristóf fiait segítő székely paraszt, Pipitér három fogát ütötte ki Hajdár váradi pasának e csatában – legalábbis az öreg Pipitér elmondása szerint).

Rákóczi Ferenc kisgyermekként már fejedelmi cím birtokosa volt, és kilátásba volt helyezve számára a lengyel korona is, amelyet apjától örököl – egyszeriben ott állt a 15 éves fiatalember, számkivetetten, fejedelemség és korona nélkül. 1661-ben Báthory Zsófia és fia a Habsburg-uralkodó, I. Lipót védelme alá helyezték magukat, és mindketten katolizáltak.

Báthory Zsófia esetében egyébként ez rekatolizálást jelentett, mert kisgyermekként katolikus hitben nevelkedett, de Rákóczi Györggyel való házassága miatt át kellett térnie férje és új családja hitére, a református vallásra. Sokat szenvedett anyósa, Lorántffy Zsuzsanna református buzgalma miatt. Talán ezek miatt a rossz emlékek miatt Báthory a kelleténél szigorúbb volt régi-új hitében: a kíméletlenül üldöztette a protestáns prédikátorokat a Rákóczi-birtokokon. 1666-ban Rákóczi Ferenc feleségül vette Zrínyi Ilonát, és a király kinevezte az észak-magyarországi (ma Szlovákiában fekvő) Sáros vármegye örökös főispánjává.

Wesselényit, Lippay György esztergomi érseket és társait az 1664.augusztus 10-én törökkel kötött vasvári béke sarkallta szervezkedésre. A szeptember végén közzétett békeszerződésben Lipót császár-király elfogadta, hogy Erdély török uralom alatt marad. A szultán cserében megígérte, hogy Erdélyben nem ad menedéket a császár ellenségeinek. A felek vállalták, hogy értesítik egymást a magyarok ellenséges szándékairól. Érthető, hogy Rákóczi különösen elkeseredett, hiszen a béke lehetetlenné tette reményei valóra váltását a fejedelemségről, nem különben a török kiűzését az országból. A hazájuk sorsán búslakodó főurak egymás közötti levelezgetése, valamint tárgyalásai ugyanazon téma körül forogtak: valamit tenni kellene. Titkos tárgyalások kezdődtek Murányban a Teleki Mihály vezette erdélyi küldöttséggel. A Habsburgok ősellensége, Franciaország uralkodója, XIV. Lajos irányában is megindultak a puhatolózások.

Zrínyi Ilona: az idősebb Ferenc felesége, az ifjabb Ferenc édesanyja, a munkácsi hős

Emellett a szervezkedők követet küldtek a nagyvezírhez, azzal az ajánlattal, hogy hajlandók elismerni az oszmán fennhatóságot, és évi ajándékot fizetni. Gyakran fejére olvassák az összeesküvőknek, hogy nem voltak következetesek: az oszmánokkal kötött béke háborította föl őket, ebből a helyzetből keresték a kiutat, és mégis készek lettek volna elfogadni az oszmán uralmat. Ám érdemes tekintetben venni két dolgot: az összeesküvők nem mindegyike helyeselte ezt az irányt, és például Vitnyédi István folyamatosan a francia-magyar szövetség tervét tartotta napirenden, másrészt viszont számolni lehetett azzal – amire éppen Zrínyi Miklós hadjárata mutatott rá –, hogy az oszmán hatalom katonailag nem olyan erős már, mint korábban, vagyis idővel a tőle való megszabadulást könnyűnek ítélték.

A Stubnyafürdőn, Sárospatakon, Murány várában és Munkácson rendezett megbeszélések híre 1668-tól kiszivárgott. Sajnos Wesselényi és Lippay halálával ingatagabb jellemű emberek kerültek a szervezkedés élére. A nem túl szilárd határozottságú résztvevők egy része (Bory Mihály, Zrínyi Péter, Nádasdy Ferenc) bevallotta az összeesküvést az udvarnak.

Az alkalom 1670-ben jött el.

Ekkor az összeesküvők elhatározták magukat a cselekvésre, a fegyveres harcra. Két helyen, Horvátországban és Észak-Magyarországon tört volna ki felkelés a tervek szerint. Rákóczi Ferenc, nem tudva semmit arról, hogy már lelepleződtek, kirobbantotta a felkelést: gyűlést hívott össze Sárospatakon, és elfogatta Tokaj parancsnokát, Rüdiger von Starhemberg grófot. Ám mire Rákóczi csapatai megkezdték a gyülekezést, levél érkezett Zrínyi Pétertől, amelyben fölszólította: fejezze be az akciót. A levelet a kancellár íratta Zrínyivel. Ezzel az egész észak-magyarországi szervezkedés kudarcba fulladt, mielőtt igazán kibontakozhatott volna. Közben a horvátországi felkelés elbukott a császári túlerő miatt.

Szigorú megtorlás következett. Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet Bécsújhelyen, Nádasdy Ferencet Bécsben, Bónis Ferencet Pozsonyban, Hans Erasmus von Tattenbanch grófot, stájer főurat Grazban fejezték le. Wesselényi, Lippay és Vitnyédi István ekkor már nem éltek. Wesselényi Ferencné Széchy Mária, a „murányi Vénusz”, aki kora egyik női botrányhőse volt (egyebek között, mert férfi módra ülte meg a lovat) szintén börtönbe került rövid időre.

Bevezették az abszolutizmust, a végvári katonaságot szélnek eresztették, az adókat fölemelték, megindították az erőszakos ellenreformációt, és az ország élére gubernátort, azaz kormányzót neveztek ki, Johann Caspar von Ampringen személyében. A fiatal Thököly Imre kicsúszott a császáriak hálójából, és nemsokára sok fejfájást okozott a Habsburg-kormányzatnak. 1677 végén került a bujdosók élére, miután azok fővezére, Teleki Mihály erdélyi főkancellár hadvezérként leszerepelt.

Rákóczi Ferenc, miután megégette magát, igyekezett bizonyítani császárhűségét, ami nem ment könnyen: szíve inkább a bujdosókhoz csúszott. Helyzetét megnehezítette, hogy maga is két tűz között volt. Anyja és felesége politikai vitái megkeserítették a családi életet. Ilona asszony hiába próbált közbenjárni anyósánál a protestáns jobbágyaik és prédikátorok érdekében. A vallási gyűlölet kölcsönös atrocitásokba torkollott.

A bécsi kormányzat protestáns lelkipásztorokat, prédikátorokat, iskolamestereket hurcolt gályára, cserében a református bujdosók, szélnek eresztett végvári vitézek, kardforgatáshoz értő kisnemesek és hajdúk (akiket összességében kurucnak kezdtek hívni egy, a Dózsa-féle keresztes mozgalomra utaló névvel) több helyen megölték a katolikus papokat. A közbiztonság a császári zsoldosok és hivatalnokok számára veszélyessé vált.

majd e foltok Északkelet-Magyarországon összeálltak egy egész területté. Egyre-másra bukkantak föl a kurucok nevei a semmiből.

Bécsben értetlenül kérdezték: Thököly? Faygel? Géczy? Absolon? Görgey? Kik ezek az emberek? Lipót császár értetlenül állt a kérdés előtt, mi a baja a magyar alattvalóinak – hiszen olyan jóságos volt, hogy kétszáz misét tartatott a kivégzett összeesküvők lelki üdvéért, s még jobb kezük levágására sem ítélte őket! Mindenesetre a megfélemlített Rákóczi és bigottan ellenreformáció-párti anyja miatt nyugton aludhatott.

Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona házasságából három gyermek született, de csak ketten érték meg a felnőttkort. 1672-ben született Julianna, 1676-ban pedig Borsiban egy kisfiú, aki apja után szintén a Ferenc keresztnevet kapta. Belőle lett a későbbi II. Rákóczi Ferenc.

Nem sokkal fia születése után I. Rákóczi Ferenc meghalt. Zrínyi Ilona, anyósa heves tiltakozása ellenére, hozzáment a nyalka Thököly Imréhez, aki új, minden addiginál tömegesebb Habsburg-ellenes szervezkedés élén találta magát.