„Örök szerelem, ettől nem lehet elszakadni” – így vallott a visszatéréséről a Mandinernek az olimpiai bajnok
Szász Emese a decemberi országos csapatbajnokságon a gyermekei előtt léphet ismét pástra.
A szemem világát már soha, senki nem adja vissza.
„– Mi történt pontosan?
– Akkor már kiadták a parancsot a rendőröknek, hogy félemlítsék meg az utcán lévőket. Gyakorlatilag teljesen szabad kezet kaptak. Voltak, akik az őszödi beszéd miatt tüntettek a közelben, de sokan csak békésen szerettek volna hazatérni a megemlékezésről, mégis rájuk támadtak. Tonfával ütötték az embereket, és a jogszabályokkal ellentétben fejmagasságban lövöldöztek a tömegbe gumilövedékekkel, a lovas rendőrök kardlapoztak. Mindenki próbált menekülni. Én bemenekültem a Dob utcába, megálltam, visszanéztem, és akkor lőttek rám.
– Mennyi ideig tartott a kezelés?
– Közel két hetet töltöttem kórházban. Utána heti két-három alkalommal vissza kellett mennem a sebészetre vagy a szemészetre, hol kötözésre, hol varratszedésre. Próbálták visszahozni a látásomat, de nem sikerült.
– Teljesen vak lettél fél szemedre?
– Igen. Már akkor közölték velem, hogy bármit tesznek, a látásomat nem tudják visszahozni. Egy életre megvakultam fél szememre.
– Milyen hatással volt ez a későbbi életedre, a munkádra?
– Elveszítettem a munkáimat, ez által a lakhatásomat, közben a párkapcsolatom is tönkrement.
– Úgy tudom, tizennégy embernek lőtték ki a szemét aznap. Tartod velük a kapcsolatot?
– Sokáig összejártunk. Attila barátom azóta öngyilkos lett. Ő teljesen megvakult, mert az egyik szemével már eleve nem látott, és pont a jó szemét veszítette el Gyurcsány terrorja miatt. Nem tudta elviselni, hogy felnőtt férfiként az édesanyja gondoskodására szorul… És nem csak mi voltunk sérültek, hanem legalább háromszáz embert lőttek meg.
Célzott lövéseket tettek, és nem csak térden alul. Sokakat arcon, állon lőttek. A sértettek közül néhány huszonéves lány azt mesélte, hogy bevitték őket a rádió épületébe, meztelenre vetkőztették, megbilincselték mindnyájukat, és rajtuk legeltették a szemüket a rendőrök.Személyesen ismerem őket. El lehet képzelni, hogy ők hogyan élték át mindezt! Ezekről persze akkor nem szóltak a híradók, ma pedig már keveset beszélünk róla.
– Lelkileg hogy sikerült újra talpra állnod?
– Azóta sem tudtam kiheverni. Szörnyű volt. Ezt nem lehet elfelejteni. Amíg élek, kísérni fog. Ebből nem lehet kigyógyulni. A szemem világát már soha, senki nem adja vissza. Ezáltal elfeledni sem tudom soha. Ez Gyurcsány demokráciája.
– Voltak rémálmaid?
– Férfi létemre többször felsírtam álmomban. Újra és újra visszatértek annak a napnak az eseményei. De ezzel nem csak én voltam így. A többiek is hasonló dolgokról számoltak be.”