Közben szerdán Zelenszkij aláírta azt a törvényt, amelynek alapján úgynevezett különleges időszakokban 24 órán belül mozgósítás elrendelése nélkül is behívhatók a tartalékosok katonai szolgálatra. Az utóbbi időben különösen feszültté vált a viszony Ukrajna és Oroszország között, miután a Donyec-medencei válságövezetben egyre gyakoribbá váltak a tűzszünetsértések, március 26-án pedig négy ukrán katona is életét vesztette. Azóta velük együtt mostanra már több mint egy tucat ukrán katona halt meg a térségben, a legutóbbi múlt vasárnap. A válság súlyosbodásáért Kijev és Moszkva egymást teszi felelőssé.
28 harcászati zászlóaljat vont össze
Közben Oroszország egyre több katonát és fegyverzetet vont össze Ukrajna határai közvetlen közelében, ami ellen szót emelt már az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, az Európai Unió és a NATO is. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy keddi sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Oroszország egy hét alatt 120 ezer fölé növeli az ukrán határ mentén és az általa önkényesen megszállt Krím félszigeten összevont katonáinak a létszámát, a Krímbe pedig ballisztikus rakétákat is telepített. Ruszlan Homcsak ukrán vezérkari főnök március 30-án a kijevi parlamentben arról beszélt, hogy Oroszország hadgyakorlat leple alatt az orosz-ukrán határ közelébe, valamint a Donyec-medencei ideiglenesen megszállt területekre és a Krímbe 28 harcászati zászlóaljat vont össze, és még további egységek érkeznek.