A román rendőr intézkedés helyett a szemöldökét szedette

Jó az illusztráció.:)

Büntetni akart, és segítséget kért, hogy összevonja a szemöldökét.

Ismét egy idézet Magyarország és Budapest román megszállásával kapcsolatban: A Historia című román történelmi ismeretterjesztő lap webes verziója Divat az első világháborúban című bejegyzésében arról ír, hogy „a román tiszteknek bizonyos rang alatt tilos volt szemhéjfestéket viselniük. A háború elején ez a tilalom volt az egyik első parancs, ami alapján feltételezhető, hogy gyakori volt ez a szokás. A magas rangú tisztek azonban örvendhettek a lila vagy égszínkék szemhéjfesték-privilégiumnak, amit monoklival viseltek." A cikk mellett képanyag is található, amely megerősíti az állítást. Azaz a férfismink, úgy tűnik, lehetséges volt a román hadseregben – erre utal az is, hogy időről időre megpróbálták betiltani –, ugyanakkor használata nem volt egyedi: a háborús sérülések elfedésére, a varratok eltüntetésére a korban más, nyugati országokban is alkalmaztak kozmetikumokat. Figyelmet érdemel a szövegkörnyezet ezekben az elbeszélésekben: a szokatlanság mellett Magyarország mélyre süllyedésének metaforájaként szerepel a sminkelt román tisztek jelenléte. Ebben az olvasatban „olyan mélyre süllyedt az ország”, hogy még az ősellenség, az egyszer már megvert, „feminin” vezetés alatt álló román hadsereg is le tudta győzni. Mindkét idézet Ablonczy Csaba és Zahorán Csaba: Rúzs és bocskor című munkájából való.

Már Magyarország és Budapest megszállásakor haladók voltak a románok. Íme egy idézet: A román katonák budapesti szerepléséhez számos más – igaz, a fentebb említett bocskorfelvonásos történethez hasonlóan szintén bizonytalan valóság tartalmú – történet fűződik. Többen is felfigyeltek a tisztek sminkelési szokásaira, vagyis hogy szemhéjfestéket és rúzst használtak, ami gunyoros megjegyzésekre adott alkalmat a románokkal kevésbé rokonszenvezőknek. Az elviselhetetlenül sznob, ugyanakkor éles szemű emlékiratíró, Hrabovszky Júlia, Márai Sándor nagynénje például így emlékszik a megszállás napjaiból a román tisztekre: „A város megtelt a román hadsereg befűzött, kifestett, illatszerrel belocsolt, hetykén sétáló tisztecskéivel. Elcsudálkozva néztem őket. Mi lett a világháború alatt a román katonákból? Fiatalasszony koromban, mikor lenn éltem Bukarestben, másoknak ösmertem őket.” Az írónő éveken át élt román férje mellett Bukarestben a 19. század végén, jól beszélt románul, megfigyelései tehát autentikusnak tűnhetnek – jóllehet emlékezéseit a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején vetette papírra, nem tudni, mennyire hatott rá az akkor már elég széles körben elterjedt kép az elnőiesedett román hadseregről