Ötödik napja folynak a tüntetések Mianmarban

2021. február 10. 18:14

A tüntetők egyre kreatívabb módszerekhez folyamodnak, hogy kifejezzék ellenállásukat a diktatúrával szemben.

2021. február 10. 18:14
null

Az ország legnagyobb városának számító Rangunban több mint 100, Disney-hercegnőnek öltözött nő követelte az ország de facto vezetőjének számító Aung Szan Szú Kjí szabadon engedését. Beszámolók szerint a 75 éves, Nobel-békedíjas nő házi őrizetben van, de a puccs óta nem lehetett nyilvánosan látni. Jelentések szerint

Aung Szan Szú Kjí ellen vádat emeltek az ország export- és importtörvényének megsértése címén

az otthonában talált walkie-talkie-k miatt.    

„Meg akarjuk mutatni, hogy fiatal nők is részt vesznek a tüntetéseken. Azt gondoltuk, hogy ezek a ruhák lennének a legnyilvánvalóbb módjai ennek” – mondta egy nő a Frontier Myanmar nevű honlap szerint.    

A közösségi médiában megjelent felvételek tanúsága szerint

egy másik tiltakozáson félmeztelen testépítők követelték a hatalmat

múlt hétfőn átvevő hadsereg diktatúrájának végét. Mjavadiban zöld köpenyt viselő egészségügyi dolgozók vonultak az utcákra.    

A Twitteren beszámoló megfigyelők szerint

a rendőrség számos helyszínen csatlakozott a tüntetésekhez, és felszólalt a junta ellen,

például a keleti Loikau városában is. Egyesek például olyan feliratú transzparenseket tartottak a kezükben, hogy a nép oldalán vagyunk.    

A dpa német hírügynökség azonban megjegyzi: egyre félőbb a szélesebb körű rendőrségi fellépés, miután kedden éles lőszerrel és gumilövedékkel lőttek tüntetőkre, valamint vízágyút és könnygázt is bevetettek a tiltakozókkal szembeni erőszakos fellépés során. Több tucat embert vettek őrizetbe, többen megsebesültek. Beszámolók szerint a rendőrség által meglőtt egyik nő jelenleg is válságos állapotban van. A japán külügyminisztérium helyi idő szerint csütörtökön közölte, hogy

Antony Blinken amerikai és Motegi Tosimicu japán külügyminiszter telefonbeszélgetése során elítélte,

hogy a hatóságok a tüntetőkre lőttek Mianmarban. A tárca közleménye szerint a miniszterek egyetértettek abban: fel kell szólítani a mianmari biztonsági erőket, hogy azonnal hagyjanak fel erőszakos fellépésükkel a katonai puccs ellen tüntetőkkel szemben. Mianmarban a hatóságok este 8 órától hajnali 4 óráig tartó kijárási tilalmat vezettek be, a több mint ötfős gyülekezést pedig betiltották azokon a helyeken, ahol nagyobb megmozdulások voltak. A délkelet-ázsiai országban a hadsereg február 1-jén, a parlament ülése előtt néhány órával vette át a hatalmat, és őrizetbe vette Aung Szan Szú Kjít, valamint több más magas rangú politikust. A lépést azzal indokolták, hogy a kormány nem reagált a hadsereg azon panaszaira, amelyek szerint a tavaly novemberi választásokon súlyos csalások történtek.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Maung Lonlan

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. február 10. 21:23
"Meg akarjuk mutatni, hogy fiatal nők is részt vesznek a tüntetéseken. Azt gondoltuk, hogy ezek a ruhák lennének a legnyilvánvalóbb módjai ennek" - mondta egy nő a Frontier Myanmar nevű honlap szerint." Istenem, de eccerű lelke van :))) Ha holnap cunami lesz, az is pont jó alkalom arra, hogy Disney-hercegnőnek öltözzön. Amúgy az a csaj is, aki végigaerobikozta a puccsot, annyira jellemző arra, hogy nőket mennyire hidegen hagyhatja a "nagypolitika", és fordítva is igaz ez, férfiakat totál nem érdeklik a nők piszlicsáré ügyei, ebből következően semmibe veszik az erőfeszítéseiket, mintha a - a szépségápolás - a terhesség és szülés - a gyereknevelés - a házimunka semmibe sem kerülne. Sem időt, sem energiát, sem pénzt nem kell ezekre szánni, mert ezek varázsütésre csak úgy vannak, és azok a nők, akik erre hivatkoznak, igazából NEM CSINÁLNAK SEMMIT. Megdöbbentő, mennyire erős ez a meggyőződés, még a feministák is egyetértenek vele, hogy az anyaság és házimunka az valójában semmittevés. Cserébe legalább a nőket is jobban érdekli az aerobic és a Disney-hercegnős fíling, mint a katonai puccs. "Férfi és nő, hogy is érthetné meg egymást, mert mindegyik mást akar..." (Karinthy)
kovatselemer
2021. február 10. 19:10
Ha a Nobel-békedíjas hölgy házi őrizetben van, akkor hogyan lehetne Mianmar de facto vezetője? (A cikk elején) És ez egy MTI-s hír...
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. február 10. 18:55
Nem hittem volna, hogy ide vezet a 12 pont. (Érti aki érti)
Zsolt75
2021. február 10. 18:52
Ezek valami militáns úttörők?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!