A szakértői csapat 13 tagja január 14-én érkezett a járvány legelső ismert gócaként elhíresült Vuhanba, míg további két kutatónál a tranzitálás során végzett tesztek kimutatták a koronavírus elleni antitestek jelenlétét, ami késleltette a beutazásukat. A kínai külügyminisztérium január 15-i közlése szerint egyikük később megkapta az engedélyt a belépésre, miután egy újabb antitest-vizsgálat eredménye negatív lett.
Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján bírálta Washington gyanakvó hozzáállását a WHO küldötteinek kínai szakértőkkel közösen folytatott vizsgálatához. Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője ugyanis szerdán azt mondta: az amerikai kormányzat vizsgálni fogja a szakértők által összeállított jelentés hitelességét. Psaki mindazonáltal hangsúlyozta: az Egyesült Államok támogatja egy nemzetközi vizsgálat lebonyolítását, de annak feltétlenül átláthatónak és alaposnak kell lennie. Csao politikai beavatkozásnak minősítette Psaki kijelentéseit, amelyek szerinte nem segítenek a tudományos eredmények elérésében. A kínai külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján ismét utalást tett arra a kínai részről gyakran ismételt elméletre, miszerint az új koronavírus származhat Kínán kívülről is. Úgy fogalmazott: egyre több, egyebek mellett a WHO-tól származó tanulmány is rámutat arra, hogy a Covid-19 eredetének felkutatása olyan folyamat, amely a világ számos régiójára és járványgócára terjed majd ki. Csao tavaly maga osztott meg a Twitteren egy olyan, bizonyítékokkal nem alátámasztott teóriát, amely szerint amerikai katonák is behozhatták a vírust Vuhanba.