Takarítói állásából is kirúgták Bakáts Tibor Settenkedőt

2020. december 28. 22:24

Az újságíró a Klub Rádiónak adott interjút szenteste, ahol többek között arról is beszélt, hogy kirúgták a takarítói állásából.

2020. december 28. 22:24
null

Bakáts Tibor Settenkedő a kétezres évek egyik baloldali celebje volt. Karrierje talán akkor tört derékba, amikor 2011-ben lopáson kapták egy Tesco áruházban. Az újságíró, akit a széles közönség a Megasztár zsűritagjaként ismert meg, fizetés nélkül próbált elvinni egy szalámit a budakeszi Tescóból. Ezt követően a korábbi meghívások elmaradtak, lassan teljesen kikopott a médiából a baloldal egyik megmondóembereként is ismert újságíró, aki a Magyar Narancs kulturális rovatvezetőjeként, az Élet és Irodalom és a Tilos Rádió újságírójaként volt ismert.

Később Bakáts a Vajdaságban telepedett le szerb állampolgárságú élettársával, ám kisebb munkákat az utóbbi időkig vállalt Budapesten. A Tilos Rádió 2016-ban döntött régóta futó műsora, a „Honthy és Hanna” megszűntetéséről. A rádió ügyvezetőjének nyilatkozata szerint a műsorában elhangzottak hangneme „egyre többször haladta meg azt, amit mi vallunk”. Ezután kényszerült Bakáts Tibor alkalmi munkák végzésére.

„Amikor minden sikerült, ott ment tönkre az életem” – mondta egy korábbi interjúban Settenkedő, aki takarítani kezdett azután, hogy nem kapott máshol állást botrányai miatt.„Kérlek szépen, munkásszállásokon, kórházban (takarítottam). Nagyon érdekes, ha a társadalmat nézem, van egy-két értelmesebb, érzékenyebb ember, aki elfogadja tőlem, hogy takarító vagyok, ezeket végtelenül tisztelem, de általában lenéznek” - mondta.

„Jaj, még nem merek pofázni, vagy kinyitni a számat, csak tapasztaltam sok mindent” – mondta Bakáts Tibor Settenkedő, aki elmondta, hogy nem érti, miért adták ki az útját szenteste előtt két nappal. 

Összesen 187 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amok
2021. január 03. 20:59
Végül méltó helyére került.
pemete jakab
2020. december 30. 00:39
"Takarítói állásából is kirúgták Bakáts Tibor Settenkedőt" Most már elmehet politikusnak. A politika nem válogat.
Bűbájos Küsmödy
2020. december 29. 20:36
Hja kérem, nem kellett volna lopni a hypót!
Arivistus
2020. december 29. 16:19
Az hogy ki ez a Bakács eddig sem érdekelt. Viszont abban a társadalomban nagy baj van amelyik lenézi a kétkezi munkát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!