Posztumusz kitüntették a meggyilkolt iráni atomtudóst

2020. december 13. 12:36

Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője posztumusz kitüntette a nemrég meggyilkolt Mohszen Farizade iráni atomtudóst.

2020. december 13. 12:36
null

Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője posztumusz kitüntette a nemrég meggyilkolt Mohszen Farizade iráni atomtudóst – jelentette az ország állami médiája vasárnap. A Naszr (Dicsőség) elnevezésű érdemrend első osztályát Mohamed Bakeri iráni vezérkari főnök adta át Farizade özvegyének a televíziós kamerák előtt. Bakeri kiemelte, hogy az érdemrendet azok kapják, akik védelmezték az iráni iszlám forradalmat, valamint segítettek megőrizni az ország függetlenségét. Farizadét november 27-én gyilkolták meg Teherán közelében. A merényletet illetően ellentétes értesülések láttak napvilágot. Az iráni Forradalmi Gárda szerint az atomtudóst egy műholdas irányítású gépfegyverből leadott lövésekkel ölték meg. Szemtanúk viszont egy felrobbanó teherautóról és Farizade kocsiját megrohamozó fegyveresekről számoltak be. Teherán Izraelt és az Egyesült Államokat vádolja a támadással, valamint egy párizsi székhelyű iráni ellenzéki csoport tagszervezetét, a Mudzsahedin-e-Halkot.

Eli Kohen izraeli hírszerzési miniszter azt közölte, hogy nem tudja, ki a felelős az atomtudós meggyilkolásáért. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy 2018-ban elhangzott beszédében Farizadét nevezte meg a katonai célú iráni nukleáris program vezetőjeként. Farizade tagja volt a Forradalmi Gárdának, és a nyugati országok a nukleáris fegyver kifejlesztését célzó titkos, AMAD nevű program egyik vezetőjeként tartották számon. Ez a program hivatalosan 2003-ban véget ért, Izrael viszont azt állítja, hogy titokban tovább él.

(MTI)

Fotó: Mohszen Farizade a kép jobb szélén. (MTI/ EPA/ A legfőbb iráni vezető hivatala)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Spiltyu
2020. december 14. 09:20
"egy párizsi székhelyű iráni ellenzéki csoport..." hmmm... "a nukleáris fegyver kifejlesztését célzó titkos, AMAD nevű program egyik vezetőjeként tartották számon" mitől titkos ha még a nevét is tudják?
fatman
2020. december 13. 20:03
a szívünk is majd meghasad... :-O
civis72
2020. december 13. 14:08
nem tom miért ne lehetne Iránnak atom bombája... még a pakiknak is van..legyen csak nekik , ha ennyire szeretnék
Nehidd El
2020. december 13. 12:49
Aki eddig nem irigyelte volna Farizadét, mostantól az is fogja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!