Kezdődhet a Mol Bubi megújítása

2020. december 23. 20:16

Aláírták a Mol Bubi megújításáról és üzemeltetéséről szóló a szerződést a BKK és a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. vezetői.

2020. december 23. 20:16
null

A BKK az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: szeptemberben írtak ki nyílt közbeszerzést a fővárosi közbringarendszer fejlesztésére, üzemeltetésére, és a tenderen novemberben a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. ajánlatát hirdették ki nyertesnek. Mivel az eredménnyel kapcsolatban nem érkezett kifogás a pályázóktól, a törvényeknek megfelelően szerdán Fendrik László, a Budapesti Közlekedési Központ megbízott vezérigazgatója és Klimon Péter, a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. vezérigazgatója aláírta az öt évre szóló szerződést – tudatták.   

A közleményben idézték Fendrik Lászlót, aki azt mondta: hat év után elérkezett az ideje, hogy alapjaiban újuljon meg a Mol Bubi. Mivel az elmúlt időszakban jelentősen megváltoztak a felhasználói igények és szokások, valamint a technológiai lehetőségek, hatékonyabbá és korszerűbbé kell tenni a közbringarendszer működését.

A BKK tájékoztatása szerint az öt évre szóló szerződés tartalmazza 1200, egyenként 21,4 kilogrammos, fújt gumikkal felszerelt kerékpár beszerzését, 158 gyűjtőállomás üzemeltetését, illetve az új gyűjtőállomások tervezését, engedélyeztetését, a gyűjtőállomások áthelyezését, új központi szoftveres háttérrendszer kiépítését, valamint egy új, felhasználóbarát mobilapplikáció fejlesztését.Várhatóan jövő tavasszal már modernebb, fenntartható Mol Bubi-rendszert használhatnak a fővárosban közlekedők – írta közleményében a BKK.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2020. december 25. 23:18
Az osszes vilagmegvalto otletrol a vegen kiderul, hogy csak akkor mukodokepes, ha valaki kivulrol tja bele a zset. Villanyauto, kozossegi bicikli, napelem, szelkerek stb. stb. Ha nincs EU, MOL, akkor ezek egy napot sem birnanak ki. A mi penzynkbil valtjak meg a vilagot a zoldbuzik.
Vakfolt
2020. december 25. 20:09
Biztos nagyon frankó lesz. Meglátjuk.
2xli
2020. december 24. 16:32
21 kg? Páncélozott bicikli lesz?
józan paraszti ész
2020. december 24. 00:54
Ez nem hülyeség, mert a hülyeség definíciója: úgy okoz másnak kárt, hogy senkinek nem hoz hasznot. Ez pedig, úgy hoz hasznot valakinek,hogy másoknak kárt okoz. A kár alatt a fizetést értem olyan dologért amit nem használ a fizető.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!