„Eltiportad a párt demokráciáját. Eljött az idő egy új, másféle vezetésre” – mondta, és bejelentette lemondását miniszteri tárcájáról, kilépését a Likudból, és csatlakozását a Likudból két hete kivált, Gideon Szaár vezettre Új Remény (Tikva Hadasa) nevű párthoz. Elkin 1990-ben vándorolt Ukrajnából Izraelbe, ahol a vallásos életmódot választotta. A leköszönő koalíciós kormányban felsőoktatási és vízügyi miniszter volt. A 12-es kereskedelmi tévé politikai szakértője, Dafna Liel szerint új pártjához Elkin magával viszi a főként jobboldalinak tekintett oroszul beszélők jelentős részének támogatását. Néhány perccel Elkin beszéde előtt Naftali Bennetnek, a Jobbra (Jamina) nevű párt elnökének sajtótájékoztatóját közvetítették, amelyen bejelentette igényét a miniszterelnöki székre.
„Izraelnek új vezetésre van szüksége, amely a polgárokat látja maga előtt, és nem önmagát” – mondta Bennet, és hangsúlyozta, hogy pártja, saját elképzeléseit is félretéve, kész összefogni más világnézetű, de szintén az ország érdekeit néző pártokkal a politikai paletta különböző színeiben. A Jobbra elnöke azzal vádolta a kormányfőt, hogy kicsinyes érdekekből, rivalizálásból megakadályozta feladatának sikeres ellátásában, s elvetette a lakosság megsegítésére készített terveit a koronavírus-járvány első, tavaszi hulláma idején, amikor védelmi miniszterként részt vett Netanjahu kormányában.
„Sajnos Netanjahu úgy döntött, hogy indítékai miatt elveti a tervet. Az egyszerű emberek fizették meg a kormány kudarcának az árát. Itt az ideje a változásnak” – jelentette ki Naftali Bennet. Az Elkin és Bennet beszédéről tudósító szerda esti híradó idején a kormány tagjai, s köztük Netanjahu a koronavírus-járvány gyors terjedésére miatti harmadik országos zárlatról döntő kormányülésen tartózkodott. A Likud párt kiadott egy választ, amelyben személyében támadta Zeév Elkint, és likudbeli sikertelenségével magyarázta lépését.