Hét halottja volt a horvátországi földrengésnek

2020. december 30. 08:37

A Zágrábtól 50 kilométerre fekvő Petrinjába vezényelt katonai alakulatok egész éjszaka túlélők után kutattak a romok alatt.

2020. december 30. 08:37
null

Több tucat embert a helyi kórházba szállítottak, de nem sokáig maradhattak ott, mivel az épület is megrongálódott, így ki kellett üríteni. A rengés Zágrábban is számos épületet megrongált. Aki tehette a tengerparti régióba menekült. Hétfőn egy jelentősen gyengébb földmozgás rázta meg Horvátország középső részét, amit 4 utórengés követett – számolt be az Euronews. 

„A házunknak beszakadt a teteje, csak a falak maradtak, de azok is megrogytak. Be se merünk menni” - panaszkodott az egyik károsult.  A földmozgást Szarajevótól Budapestig érezni lehetett. Horvátország-szerte több helyen szünetel a telefon- és áramszolgáltatás.

Andrej Plenkovic miniszterelnök is Petrinjába látogatott, ahol azt mondta: az épületek nem biztonságosak, ezért a legtöbb ember nem térhet vissza otthonába. A nemzeti válságstáb feloldotta a kijárási tilalmat és több száz ember számára húzott fel sátrakat, valamint konténerházakat a térségben – írta az Euronews. 

Részvéttáviratot küldött a magyar köztársasági elnök a horvát államfőnek a horvátországi földrengés miatt.

Áder János a Zoran Milanovicnak kedden elküldött táviratában azt írta, megrendüléssel értesült a Petrinja környékét ért komoly természeti katasztrófáról, amely sajnálatos módon emberéletet is követelt, valamint számos sérültet és jelentős károkat hagyott maga után.

„Magyarország polgárai és a magam nevében ezúton fejezem ki együttérzésemet mindazokkal, akiket a súlyos földrengés érintett” – tette hozzá az államfő. Áder János tudatta: őszintén reméli, hogy mielőbb megkezdődhetnek a helyreállítási munkálatok, és az érintett területek lakóinak élete rövidesen visszatérhet a megszokott kerékvágásba.

„Készen állunk arra, hogy bekapcsolódjunk mind a mentésbe, mind pedig a helyreállításba. Kérem, jelezze, hogy ezek során Magyarország milyen segítséget tud nyújtani” – tette hozzá.

Kedden kora délután 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot, a földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt. Hétfőn kora reggel egy 5,2-es erősségű földrengés rázta meg ugyanezt a területet, amelyet másfél órán belül egy 4,7-es és egy 4,1-es erősségű földmozgás követett. A keddi természeti katasztrófának hét halálos áldozata van, köztük egy gyermek, és huszonhat sérültet vittek kórházba, amelyből ugyanakkor evakuálni kell a betegeket, mert nem biztonságos.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2020. december 30. 10:38
Nagyon sajnálatos esemény volt ez. Na ilyenkor kellene összefognia az európai népeknek és az EU-nak!!! De attól tartok hogy ez nem lesz egyetlen ál-liberálbolsi szervezetnek sem probléma!...
Leo3
2020. december 30. 09:47
A ballibek szerint Orbán a hibás a földrengésekért is :))))
annamanna
2020. december 30. 08:51
Egy videó egy kisfiú és az apja mentéséről egy kocsiból (rájuk dőlt egy csomó törmelék). Szerencsére nem lett bajuk: https://www.youtube.com/watch?v=U5Xl9rPQMko Gyerekek is sátrakban éjszakáztak, azért ez durva. Felnőtteknek is az. Jelenleg 6 fok van Petrinjában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!