Index: Csányi Sándor jelezte az NB I-es kluboknak, hogy nyugodjanak meg, lesz miből gazdálkodni

De nem annyi pénzből, mint azt remélték.

„Ennél fantasztikusabb nem is lehetne. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek és Magyarországot képviselhetem. Hosszú évek óta élek itt a családommal, igazán otthon érzem magam. Még nem is tudom leírni azt, amit most érzek” – nyilatkozta a csereként beálló, majd egyenlítő gólt szerző Loic Nego a 2:1-es hazai győzelemmvel végződő Magyarország-Izland találkozó után.

Nego nyilatkozatát az M4 Sport Facebook-oldalán lehet megtekinteni.
Loïc Lajos Nego (Párizs, 1991. január 15. –) francia születésű magyar válogatott labdarúgó, a MOL Fehérvár FC védője. Nego a Nantes akadémiáján nevelkedett, profi pályafutását 2010-ben kezdte a Nantes-nál, majd az AS Roma, a Standard Liége, az Újpest, a Charlton Athletic, és 2015-től a MOL Fehérvár FC csapatait erősítette.
Nego 2010-ben Európa-bajnok lett a francia U19-es válogatottal, majd ott volt a 2011-es U20-as világbajnokságon, amelyen negyedik lett a francia együttes. Nego 2019-ben tett magyar állampolgárság esküt, majd 2020 októberében a FIFA szabálymódosításának köszönhetően lehetővé vált, hogy magyar válogatottként is pályára léphessen, és ezután Marco Rossi be is válogatta a keretbe.