Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

A jogtudós 70 évet élt.

Hosszan tartó, súlyos betegségben, 70 éves korában elhunyt Bragyova András egyetemi tanár, volt alkotmánybíró – közölte az Alkotmánybíróság a honlapján csütörtökön. Bragyova András 1950-ben született Budapesten, 1975-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1977-től a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének munkatársa, az 1980-as évektől tanított a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi karán nemzetközi jogot és alkotmányjogot, 2000-től egyetemi tanár és a kar doktori iskolájának vezetője, 2003 óta az MTA doktora volt.
Kutatási területe a nemzetközi jog elméleti kérdései, a nemzetközi jog és a belső jog viszonya, az emberi jogok nemzetközi védelme és az alkotmánybíráskodás. 2005 szeptemberétől 2014 szeptemberéig volt az Alkotmánybíróság tagja. Az Alkotmánybíróság jelenlegi és volt tagjai, munkatársai Bragyova András személyében gyászolják a nemzetközi jog és alkotmányjog professzorát, széles műveltségű tudóst és alkotmánybírót.

(MTI)
Címlapkép: MTI fotó: Szigetváry Zsolt