Újra Tarlós-projektekkel dicsekszik Karácsony

2020. október 22. 20:00

Nem hagyja abba a más tollaival való ékeskedést Karácsony Gergely: a főpolgármester most a Tarlós-érában elkezdett, hat – teljes mértékben a kormányzati forrásból megvalósult – családi szabadidőpark átadásával büszkélkedett.

2020. október 22. 20:00
null
Konopás Noémi
Konopás Noémi

„A főváros az elmúlt időszakban hat szabadidőparkot adott át, ahol sok fát ültettünk” – válaszolta Karácsony Gergely lapunknak, amikor a minap készült nagyinterjúban munkatársunk a klímatudatos Budapestről szóló kampányígéret tettekre váltását, a minden újszülött után megígért faültetést kérte számon a főpolgármesteren. Az elmúlt évben hétezer gyermek született a fővárosban, ám a Főkert Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint Karácsonynak és csapatának mindössze a vállalt mennyiség tizedével, 713 új fával sikerült gazdagítani Budapestet.  

Azonban Karácsony nemcsak, hogy nem tett eleget a faültetésre vonatkozó ígéretének a főpolgármestersége első évében, de saját eredményének igyekszik feltüntetni annak a hat szabadidőparnak a kivitelezését is, amely megvalósításáról még másfél évvel ezelőtt a Tarlós István vezette fővárosi önkormányzat javaslatára döntött a kormány. A történetben az a legszebb, hogy

a projekt száz százalékban a kormány támogatásával jött létre

Budapest 2019 – Európa Sportfővárosa” program keretében, a Miniszterelnökség 2 milliárd 159 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával. Valójában nem is – ahogy Karácsony emlegeti – hat, hanem hét sportpark fejlesztése indult meg még 2019-ben. A tavaly augusztus óta egyesével átadott sportparkok az alábbi helyszíneken kereshetők föl: I. kerület, Tabán; III. kerület, Hajógyári-sziget; VIII. kerület, II. János Pál pápa tér; XI. kerület, Függetlenségi park; Egyetemisták parkja; Gazdagrét, illetve XXI. kerület, Csepel Tejút-park.  

„Ez nem az első eset, hogy a főpolgármester olyan eredményekkel próbál kitűnni, amihez az ég egy adta világon semmi köze nincsen” – szögezi le lapunknak Borbély Lénárd Csepel polgármestere, mint mondja, a Csepel Csillagtelepi részén található park idén az év első felében készült el, ám annak átadása a járvány miatt nyárra csúszott. „Természetes dolog a világban, hogy a beruházások ciklusról ciklusra esetlegesen átcsúsznak, de a sportpark esetében erről szó nincs, hiszen az ötlet a korábbi főpolgármester, Tarlós István, és akkori helyettese, Szentkirályi Alexandra nevéhez fűződik”. Emlékeztet: a Közfejlesztési Tanács még az előző ciklus alatt tárgyalta meg, és támogatta a Főpolgármesteri Hivatal előterjesztését, majd a kormány százszázalékos finanszírozásában meg is épültek a projektek. 

„Egészen fölháborítónak tartom, hogy Karácsony Gergely úgy kommunikálja, mintha az ő eredménye lenne, miközben

– hangsúlyozza Borbély. Mint mondja, a főváros korábbi vezetése teljes egészében bevonta a kerületet a tervezés és kivitelezés folyamatába: a park a lakók kérésére végül máshol valósult meg, mint azt először tervezte a főváros. A Tejút, Mars, Vénusz utcák közelsége miatt a park tematikája követte a csillagászati vonalat. A liget központi eleme egy űrhajó és egy csillagvizsgáló gömb, ám a gyerekjátékok mellett a felnőttek is megtalálhatják a sportot, rendelkezésre áll ugyanis kültéri futópark és fitneszrészleg is. 

Karácsony az elmúlt időszakban előszeretettel sütkérezett a Tarlós-korszakhoz köthető fejlesztések fényében: egy hónappal ezelőtt részt vett a XV. kerületben, az M3-as autópálya fővárosi kivezetőjénél a zajvédő fal eddig hiányzó szakaszának átadásán, miközben a fejlesztés érdemi része nemcsak, hogy Tarlós István főpolgármestersége idején történt és még a 2019-es fővárosi költségvetésből biztosítottak rá forrást, de Karácsony meg sem szavazta a fejlesztést. A főpolgármester a XIII. kerületi Béke téri főgyűjtőcsatorna építkezésén is megjelentek a kamerák előtt, miközben a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa még 2019 februárban döntött arról, hogy sok száz millió forint állami pénzzel kiegészített EU-s forrásokból épüljön meg a nagy keresztmetszetű, hiánypótló csatorna. 

***

Nyitókép: Dömötör László, legikepek.hu

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jason Bourne
2020. október 23. 17:05
Én erre azt mondanám, hogy élelmes. Ha ellenzéki politikus lennék, tuti ott feszítenék minden szalagvágáson, atadón, alapkő letételen, aztán a fotókat meg tolnám fel. fb,re, Twitterre stb-re. Így lehet a felszínen maradni. Láthatóan ez a farok is ezt csinálja. A tömeg arra fog emlékezni a következő választásokon hogy ez y Geri mennyi mindent csinált, vele volt tele a net.
Aegopolis.
2020. október 23. 15:41
Akkor most ne legyünk büszkék semmire, ami a 'kormány pénzéből' valósul meg? (Mintha a kormány pénze nem tőlünk lenne, ugye.) Ez a Borbély az a feltűnési viszketegségben szenvedő szerencsétlen, aki azt hiszi, hogy betilthat egy könyvet?
Thorin
2020. október 23. 11:03
sajnos a cikk címe rossz, a helyes az volna: 2002 után ismét sikerült elkövetni azt a jó ötletett, hogy a választás utáni évben készüljön el minden, így at le lehet állatíni, vagy átadni, ígény szerint az új szarházi banda kívánalmai szerint.
makapaka2
2020. október 23. 10:25
Mivel ez a balfék semmi pozitív dolgot nem volt képes tenni, kénytelen más tetteivel dicsekedni. Undorító!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!