India elvállalná az oltóanyag gyártását szegényebb országok számára

2020. augusztus 08. 07:27

Az Indiai Oltóanyag Intézet (SII) gyártaná a koronavírus elleni vakcinát a szegényebb országok számára.

2020. augusztus 08. 07:27
null

Az Indiai Oltóanyag Intézet (SII) gyártaná a koronavírus elleni vakcinát a szegényebb országok számára – közölte a genfi székhelyű Oltóanyag és Immunizációs Világszövetség (GAVI) pénteken. A GAVI 100 millió adag vakcina gyártására adott megrendelést az indiai intézetnél. A dózisonként legfeljebb három dollár (880 forint) értékű oltóanyagot 92 ország között osztanák szét. „Túl gyakran tapasztaltuk azt, hogy a leginkább veszélyeztetett országok a sor végén állnak az új kezelési és diagnosztikai módszerek, valamint oltóanyagok esetében” – jelentette ki Seth Berkley, a GAVI vezetője. Hangsúlyozta, a koronavírus-vakcina esetében máshogy kell a dolgoknak alakulniuk. Berkley szerint mindez a tehetős országok érdekét is szolgálja, hiszen a kereskedelem, a világgazdaság és általában véve a társadalmak is addig fognak szenvedni, míg a pandémiát nem sikerül globálisan megfékezni.

A megállapodás értelmében a GAVI már előzetesen pénzt ad az indiai intézetnek gyártókapacitása kibővítésére. Amennyiben egy megfelelő oltóanyag megkapja a hivatalos jóváhagyást, úgy a megrendelt mennyiséget akár már 2021 elején legyárthatják. A világon még nincs végleges vakcina a koronavírus ellen, viszont a Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint világszerte 165 kísérlet folyik. Ezek közül 139 még nem érte el a klinikai tesztelés szintjét, 26 esetében viszont megkezdődött a kipróbálás pácienseken.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kanmacska
2020. augusztus 08. 23:03
Lófasz sem lesz itt, nem vakcina a jövő év elejéig. Egyelőre így látom.
Mich
2020. augusztus 08. 15:35
Nyilván előszöris a saját 1200 millió lakosukra és gyógyszeriparukra gondolnak...
cutcopy
2020. augusztus 08. 10:19
Egyelőre még komoly teszteredmény sincs nem hogy oltóanyag..
anegy_
2020. augusztus 08. 07:44
indiai intézetnek gyártókapacitása kibővítésére." A WHO - becsületesség gyanánt - esetleg három nagy cég között is eloszthatta volna a gyártást. Pl. Afrikában is kereshettek volna egy céget, ami a sok nyomorultnak adna munkát. A haszon meg mehetne a "segélyekre".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!