Itt a legfrissebb adat: nettó félmillió felett az átlagbér!

Átlagosan 13,2 százalékkal nőtt tavaly a bruttó kereset a KSH szerint, a nettó átlagbér 500 ezer forint fölé emelkedett, a költségvetési szférában pedig gyorsult is a bérnövekedés.

A foglalkoztatottsági adatok máris a válság előtti szint közelébe kerültek a KSH váratlanul most közzétett adatai szerint.
„Júniusban 4 millió 457 ezer magyar dolgozott, vagyis egy hónap alatt 60 ezerrel, a koronavírus-válság mélypontjához képest pedig 90 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma – derült ki a KSH honlapján váratlanul most megjelent foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokból” – írja a Portfolio.
A portál szerint „mindez azt mutatja, hogy a hazai gazdaságban munkahelyek tízezrei jöhettek létre”. Hozzáteszik: „a koronavírus-válság nyomán több mint 110 ezerrel nőtt az álláskeresők száma március és június között. Valójában azonban több mint 240 ezer álláshely szűnt meg az NFSZ (Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat – a szerk.) adatai alapján”. A portál szerint „az állásvesztők közül nagyjából 130 ezren el tudtak helyezkedni az elmúlt négy hónapban.”
Az eredeti, teljes bejegyzést ide kattintva olvashatja el.