Orbán Viktor olyasmit ért el, amire kevés európai vezető képes: azt szeretnék, hogy Bulgáriát is ő vezesse

A bolgár sajtó szerint Orbán partnerként lépett be Washingtonba és győztesként távozott.

Orbánt meg kell állítani, de csak abból ért, ha nem kap több uniós pénzt.

„A luxemburgi külügyminiszter szerint meg kellene fontolni, hogy felfüggesszék Magyarország uniós tagságát Orbán illiberális rendszere miatt. Ide vezetett a miniszterelnök évek óta tartó EU-ellenes politikája. Ott tartunk, hogy a korrupt magyar rezsimet a legsúlyosabb szankciókkal próbálják megfékezni. Látjuk, hogy Orbánéknak semmi sem drága, az Unióból érkező kulturált figyelmeztetéseket nem értik, és képesek lennének arra is, ha buknak, magukkal rántsák a magyarokat is. A Demokratikus Koalíció ezt nem fogja hagyni.
Nincs kétség: Orbánt meg kell állítani, de csak abból ért, ha nem kap több uniós pénzt. Azt viszont nem szabad hagyni, hogy Orbán miatt a magyar emberek uniós tagsága kerüljön veszélybe. Mi, a Demokratikus Koalíció EP-képviselői éppen ezért küzdünk az EU-ban, hogy kössék jogállamisági garanciákhoz az uniós támogatások kifizetését, valamint azért is, hogy az önkormányzatok és a vállalkozások közvetlenül, Orbánék nélkül pályázhassanak uniós forrásokra.
Ara-Kovács Attila, a DK EP-képviselője”
(MTI-OS)