Kiosztották az első nindzsa-szakos diplomákat Japánban

2020. június 26. 19:46

A Mie Egyetemen 2017-ben alapították a világ első nindzsatudományi központját.

2020. június 26. 19:46

Először adtak egyetemi diplomát nindzsa szakon Japánban. Micuhasi Genicsi a mesterképzésen két éven át tanulta a harcművészeteket és a feudális árnyharcosokhoz kapcsolódó más hagyományokat a Japán középső részén lévő Mie Egyetemen, abban a régióban, amelyet a nindzsák hazájának tartanak. Történelmi dokumentumokat tanulmányozott, hogy a nindzsa életmódot is elsajátítsa. „Olvastam, hogy a nindzsák délelőttönként a földeken dolgoztak, délután a harcművészetet gyakorolták” – mondta el az AFP-nek a férfi, aki ezért zöldségeket termesztett és szorgalmasan dolgozott küzdősporttechnikáján, miközben az egyetemen tanult.

„Úgy gondoltam, így élhetem át, milyen az igazi nindzsa” – magyarázta. Noha a feudális kor harcosait lopakodó, titokzatos, feketébe öltözött gyilkosokként ismerik, „átfogó túlélési ismereteik” is voltak. Micuhasi kitanulta a kungfut és a sorindzsi kempo nevű japán harcművészetet. Saját dódzsójában, vagyis harcművészeti edzőtermében tanít nindzsa technikákat, eközben vezeti fogadóját is. A Mie Egyetemen 2017-ben alapították a világ első nindzsatudományi központját, a képzést a következő évben indították. „Évente nagyjából hárman iratkoznak be, azt hiszem, van rá kereslet. Sokan érdeklődnek külföldről is, de egyet el kell mondanom: a kurzuson a nindzsa életet tanulmányozzuk, nem nindzsává képzünk” – mondta Jamada Judzsi, a japán történelem professzora.

(MTI)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robur
2020. június 27. 17:05
Kár, hogy a nindzsa mint olyan, XX. századi kreálmány.
I_Isti
2020. június 26. 21:00
Bezzeg ha ha a Rúzsa Sándor egyetemen beindítanák a betyárszakot... mekkora fasisztázás lene?
peter.jordanson
2020. június 26. 20:46
Felvesznek nindzsának vajon túlsúlyos muszlim transzdzsender törpe női hallgatókat is? Rendszerszintű a rászizmus gyáj.
még fokozza
2020. június 26. 20:36
Az edzők és a focisták is tudósok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!