A koronavírus-járvány miatt bevétel nélkül maradt mintegy háromezer művész kapott gázsielőleget, egyenként 300-300 ezer forintot a kormánytól. A Köszönjük, Magyarország! program résztvevőinek előadássorozata már el is kezdődött – mondta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
„Egymilliárd forintot sikerült a célra átcsoportosítani a kulturális ágazatban. A gázsielőleget a nemzeti intézményeinken, így a Nemzeti Színházon, a Hagyományok Házán, a Petőfi Irodalmi Múzeumon keresztül osztottuk ki a művészeknek" – emlékeztetett Fekete Péter. Az államtitkár kifejtette: segélyt osztani nem akartak, inkább előleget fizettek a művészeknek, és azt kérték tőlük, hogy a veszély elmúltával produkcióikkal szolgáltassák vissza azt. A Köszönjük, Magyarország! programban résztvevők, a könnyűzenészektől a néptáncosokig vállalták, hogy elmennek fellépni könyvtárakba, szabadtéri színházakba, illetve más kulturális helyszínekre. „Készült egy adatbázis, amely az Országos Színháztörténeti Múzeum honlapján található, és ahonnan a kulturális szervezők felkérhetnek művészeket. Most van tízezer fellépési lehetőségünk, amellyel jól kell sáfárkodnunk. Az elkövetkező időszakban kis közösségi rendezvények és nagy gálák fognak megvalósulni” – tette hozzá Fekete Péter.