Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán
Tisztelt Pokorni Zoltán, kedves Polgármester Úr!
Kéréssel fordulok hozzád. Bízom abban, hogy levelemet és kérésemet nem veszed tolakodásnak, és a tőled megszokott széleslátókörű és bölcs módon illeszted helyére azt.
A közösségért kifejtett tevékenységed, politikai karriered mindig is példaértékű volt számomra, melynek interjúkban és beszédekben megmutatkozó mélységét, átgondoltságát és árnyaltságát ajánlottam ismerőseimnek, barátaimnak – már a kilencvenes-kétezeres évektől kezdve, egészen mostanáig.
Ugyanakkor most, a Veled készült, a Mandineren megjelent legutóbbi interjú címe és két mondata is belém markolt.
Az interjú címe: „Ez a cirkusz már nem az én világom”, majd később ez a mondat fordul elő: „A nyílt viták helyén eközben cirkusz van.” Tisztában vagyok vele, hogy az interjú tartalmához és témáihoz képest elenyésző apróságnak tűnik, nekünk mégis ez az életünk! Elsikolhatunk felette, mondván, hogy ez csak egy egyszerű szóhasználat, mely nem befolyásolja se a tartalmat, se a mondanivalót, pusztán csak egy általánosan elterjedt köznyelvi fordulat alkalmazása. Számomra mégis kiemelt jelentőséggel bír, s mióta testközelbe kerültem a cirkuszművészethez, az artisták világához, harcolok e szóhasználat ellen.
A Fővárosi Nagycirkusz csodavilágával azt szeretném-szeretnénk megmutatni,
hogy a cirkusz mint művészeti ág már nagyon más, mint amit az ilyen nyelvi fordulatok sugallhatnak, vagy amire gyerekkorunk nyaralásaiból emlékezünk-emlékezhetünk.
A ma cirkusza – lásd olimpiai záróünnepség, vagy a Szigeten, Strand Fesztiválon látható közösségteremtő csoda, vagy az Európa vezető intézményeként számon tartott Fővárosi Nagycirkusz munkája – már nagyon komoly művészeti teljesítmények összessége, egy-egy darabunk pedig nemcsak szórakoztat, hanem – mint a jó színház vagy egy operaelőadás – többet, mélyebbet, katartikusabbat mutat meg az emberről és a világáról.
Kedves Zoltán, magamat is rá kellett vennem: ahogy a beszédeimben és nyilvános megszólalásaimban folyamatosan pucolom a magyar nyelvből az örökölt általánosításokat és otrombaságokat, úgy a cirkusz szó helyett is keresek egy alkalmasabb szófordulatot, hiszen oly gazdag a nyelvünk és
oly fájdalmasan sértő nekünk, cirkuszosoknak, artistaművészeknek, ha a mindennapi munkánkat vagy annak szentélyét, a cirkusz épületét – ami a circulus/cirkel, kör szóból ered – érdemtelenül a paláverrel, a balhéval, a tartalom nélküli hangoskodással azonosítják.
Megfogadtam hát magamnak: mindenkire rászólok! Megállítom a baráti vagy üzleti beszélgetést, nem hagyom, hogy viccelődjenek ezzel a politikusok. Ezt teszem most is, felemelem mutatóujjamat és arra kérlek: NE TEDD!