Ne viccelődjenek a politikusok a cirkusszal!

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Tisztelt Pokorni Zoltán, kedves Polgármester Úr! 

Kéréssel fordulok hozzád. Bízom abban, hogy levelemet és kérésemet nem veszed tolakodásnak, és a tőled megszokott széleslátókörű és bölcs módon illeszted helyére azt.

A közösségért kifejtett tevékenységed, politikai karriered mindig is példaértékű volt számomra, melynek interjúkban és beszédekben megmutatkozó mélységét, átgondoltságát és árnyaltságát ajánlottam ismerőseimnek, barátaimnak – már a kilencvenes-kétezeres évektől kezdve, egészen mostanáig. 

Az interjú címe: „Ez a cirkusz már nem az én világom”, majd később ez a mondat fordul elő: „A nyílt viták helyén eközben cirkusz van.” Tisztában vagyok vele, hogy az interjú tartalmához és témáihoz képest elenyésző apróságnak tűnik, nekünk mégis ez az életünk! Elsikolhatunk felette, mondván, hogy ez csak egy egyszerű szóhasználat, mely nem befolyásolja se a tartalmat, se a mondanivalót, pusztán csak egy általánosan elterjedt köznyelvi fordulat alkalmazása. Számomra mégis kiemelt jelentőséggel bír, s mióta testközelbe kerültem a cirkuszművészethez, az artisták világához, harcolok e szóhasználat ellen. 

A Fővárosi Nagycirkusz csodavilágával azt szeretném-szeretnénk megmutatni,

A ma cirkusza – lásd olimpiai záróünnepség, vagy a Szigeten, Strand Fesztiválon látható közösségteremtő csoda, vagy az Európa vezető intézményeként számon tartott Fővárosi Nagycirkusz munkája – már nagyon komoly művészeti teljesítmények összessége, egy-egy darabunk pedig nemcsak szórakoztat, hanem – mint a jó színház vagy egy operaelőadás – többet, mélyebbet, katartikusabbat mutat meg az emberről és a világáról. 

Kedves Zoltán, magamat is rá kellett vennem: ahogy a beszédeimben és nyilvános megszólalásaimban folyamatosan pucolom a magyar nyelvből az örökölt általánosításokat és otrombaságokat, úgy a cirkusz szó helyett is keresek egy alkalmasabb szófordulatot, hiszen oly gazdag a nyelvünk és

Megfogadtam hát magamnak: mindenkire rászólok! Megállítom a baráti vagy üzleti beszélgetést, nem hagyom, hogy viccelődjenek ezzel a politikusok. Ezt teszem most is, felemelem mutatóujjamat és arra kérlek: NE TEDD!

Kérlek, ne használd rosszra ezt a nemes szót. Gyere inkább el hozzánk, s látni fogod, ez a „cirkel”, ez a 13 méteres kör alakú körszínpad egy földre fektetett glória, egy hatalmas jegygyűrű, ahol átváltozik a világ, ahol a fekete és fehér bőrű egymás vállára áll.

Egy hely, ahol megvalósul a csoda, ahol legyőzettetik a gravitáció, kitisztíttatik az ellenségeskedés. Ahol az ukrán gyerek az orosz artistától kap tanácsot, ahol megszűnik a háború, ahol megmutattatik, hogyan érdemes élni.  

Jó szívvel hívlak, gyere el hozzánk. Bereményi Géza „Csillagok, égbeli tűk” sorával fémjelzett előadásunk jól mutatja, mire gondolok. Gyere el, nézd meg és légy a jövőben harcostársunk, és állítsd meg majd a beszélgetést, ha valaki régi megszokottságból cirkuszt emleget ott, ahol csupán balhéra gondol. 

Köszönöm, ha segítesz nekem e harcomban.

Tisztelettel,

Fekete Péter főigazgató, Fővárosi Nagycirkusz