Félidőhöz közelít a negyedik Orbán-kormány mandátuma, itt az ideje a visszatekintésnek, számvetésnek. Az eddigi tapasztalatok alapján hogyan alakult a kormánypártok népszerűsége félidőben, és ehhez képest most mit állapíthatunk meg?
Valóban, 2018. május 8-án volt a mostani törvényhozás alakuló ülése, a választások pedig április 8-án, így felezőhöz értünk. Ráadásul április 25-én volt az első kétharmados győzelem 10. jubileuma, május 2-án pedig az első szabadon választott országgyűlés megalakulásának a 30. évfordulójára emlékezünk. Történelmi távlat tehát van bőven, és bár azt mondhatjuk, hogy a ciklus közepe minden kormány számára nehezebb időszak, de 1992 és 2008 kivételével a kormánypártok nem álltak rosszul félidőben. E két alkalommal nagyon nehéz örökségekkel kellett megküzdeni a regnáló kormányoknak, csakhogy – micsoda különbség – míg Antall József kabinetje ezt a pártállamtól vette át, addig Gyurcsány Ferenc és a szociálliberális koalíció magát hozta kilátástalan helyzetbe. Egyébként talán nem köztudott, de nemcsak 2008-ban, de 1992-ben is a Fidesz vezetett nagy fölénnyel.
A többi ciklus esetében a szocialisták álltak a népszerűségi verseny élén?
Ha a többi félidős tavaszt nézzük, ma már csak politikatörténeti érdekesség, de 1996. március elején még a kisgazdák vezettek a mérésekben, egészen Torgyán József „féregirtós beszédéig”, 2000-ben a szocialisták álltak az élen 45 százalékkal, 2004 májusában pedig a Fideszt mérték 50 százalék körül, a közeli EP-választásokon ugye 47-tel győztek. Összefoglalva a lényeget: két évtizedig az ellenzék félidőben mindig vezetett. Ehhez képest az elmúlt évtizedben a kormánypártok a felezőnél is az élen álltak, nyilván különböző támogatottsági adatokkal, 2012 májusában, az euróválság idején még 40 százalék körüli eredménnyel, 2016-ban, illetve most már magabiztosabban, nagyjából 50 százalékkal.
Az utóbbi tíz év tükrében ezek szerint kijelenthető, hogy megszűnt a politikai váltógazdaság Magyarországon?
Érdekes kérdés ez, hiszen megadatott nekünk az utókor bölcsessége, viszont az elmúlt tíz évben nem volt mindig olyan egyértelmű, hogy nem lesz váltópárt. A Fidesz 2010-ben kapta a legtöbb listás szavazatot, 53 százalékot, de mindig ott volt a „47 százalék”, a változó nagyságú másik tábor. Az volt a kérdés, hogy „összefognak-e” ezek a választók, vagyis egy párt megerősödése felül tudja-e írni a centrális erőteret. Talán ma már hihetetlen, de 2012-ben jó darabig úgy tűnt, hogy visszaállhat a „régi rend”, és a szocialisták lehetnek újra a váltópárt. Egyes mérésekben 30 százalék körül álltak 2012-ben. Aztán visszatért Bajnai Gordon, és jött a rezsicsökkentés, közben egyre hangosabb lett Gyurcsány Ferenc. Egyik kihívással sem tudtak mit kezdeni a szocialisták.