Hogyan áll félidőben a Fidesz-KDNP népszerűsége a rendszerváltás utáni kormányokéval összevetve? Végleg összeomlott-e az MSZP, és ki lehet az ellenzék vezető ereje 2022-ben? Molnár Balázs, az Alapjogokért Központ kormányzáskutatási projektjének vezetőjét kértük fel aktuálpolitikai gyorselemzésre.
Félidőhöz közelít a negyedik Orbán-kormány mandátuma, itt az ideje a visszatekintésnek, számvetésnek. Az eddigi tapasztalatok alapján hogyan alakult a kormánypártok népszerűsége félidőben, és ehhez képest most mit állapíthatunk meg?
Valóban, 2018. május 8-án volt a mostani törvényhozás alakuló ülése, a választások pedig április 8-án, így felezőhöz értünk. Ráadásul április 25-én volt az első kétharmados győzelem 10. jubileuma, május 2-án pedig az első szabadon választott országgyűlés megalakulásának a 30. évfordulójára emlékezünk. Történelmi távlat tehát van bőven, és bár azt mondhatjuk, hogy a ciklus közepe minden kormány számára nehezebb időszak, de 1992 és 2008 kivételével a kormánypártok nem álltak rosszul félidőben. E két alkalommal nagyon nehéz örökségekkel kellett megküzdeni a regnáló kormányoknak, csakhogy – micsoda különbség – míg Antall József kabinetje ezt a pártállamtól vette át, addig Gyurcsány Ferenc és a szociálliberális koalíció magát hozta kilátástalan helyzetbe. Egyébként talán nem köztudott, de nemcsak 2008-ban, de 1992-ben is a Fidesz vezetett nagy fölénnyel.
A többi ciklus esetében a szocialisták álltak a népszerűségi verseny élén?
Ha a többi félidős tavaszt nézzük, ma már csak politikatörténeti érdekesség, de 1996. március elején még a kisgazdák vezettek a mérésekben, egészen Torgyán József „féregirtós beszédéig”, 2000-ben a szocialisták álltak az élen 45 százalékkal, 2004 májusában pedig a Fideszt mérték 50 százalék körül, a közeli EP-választásokon ugye 47-tel győztek. Összefoglalva a lényeget: két évtizedig az ellenzék félidőben mindig vezetett. Ehhez képest az elmúlt évtizedben a kormánypártok a felezőnél is az élen álltak, nyilván különböző támogatottsági adatokkal, 2012 májusában, az euróválság idején még 40 százalék körüli eredménnyel, 2016-ban, illetve most már magabiztosabban, nagyjából 50 százalékkal.
Az utóbbi tíz év tükrében ezek szerint kijelenthető, hogy megszűnt a politikai váltógazdaság Magyarországon?
Érdekes kérdés ez, hiszen megadatott nekünk az utókor bölcsessége, viszont az elmúlt tíz évben nem volt mindig olyan egyértelmű, hogy nem lesz váltópárt. A Fidesz 2010-ben kapta a legtöbb listás szavazatot, 53 százalékot, de mindig ott volt a „47 százalék”, a változó nagyságú másik tábor. Az volt a kérdés, hogy „összefognak-e” ezek a választók, vagyis egy párt megerősödése felül tudja-e írni a centrális erőteret. Talán ma már hihetetlen, de 2012-ben jó darabig úgy tűnt, hogy visszaállhat a „régi rend”, és a szocialisták lehetnek újra a váltópárt. Egyes mérésekben 30 százalék körül álltak 2012-ben. Aztán visszatért Bajnai Gordon, és jött a rezsicsökkentés, közben egyre hangosabb lett Gyurcsány Ferenc. Egyik kihívással sem tudtak mit kezdeni a szocialisták.
Mikortól detektálható az MSZP hanyatlása, és van-e kiút a szocialistáknak?
Az MSZP a ’80-as évektől többféle erőcsoport kompromisszumaira épült, és a 2014-es közös indulás annak a próbája is volt, hogy tudnak-e ezek a különböző platformok újra egy politikai erőt építeni. Ma már tudjuk, nem tudtak, és 2014 májusától, az EP-választás relatív DK-s sikerétől az MSZP mélyrepülésbe kezdett. Nem sorolom fel az elmúlt évtizedük minden állomását, itt és most csak két tényezőt emelnék ki: nagyon fontos szerepe volt annak, hogy mindig „újrakezdték” Gyurcsány Ferenccel, továbbá annak, hogy elképesztően meggyengült a szervezetrendszerük vidéken, különösen a megyei jogú városoknál kisebb településeken. Mivel utóbbi helyeken él a magyarok közel kétharmada, nem látom, hogyan lenne visszaút e választók megszólítása nélkül az MSZP-nek. Egy biztos, ciklusfelezőnél még soha nem volt ilyen gyenge a támogatottságuk.
2014 és 2019 között a Jobbik volt második erőként definiálható, azonban a mérések és a legutóbbi választási eredmények (parlamenti, helyhatósági, EP) újra a kispárti státuszt mutatják. Hol bicsaklott meg a nemzeti radikálisok felívelő pályája?
Valóban, 2014-től egy darabig úgy tűnt, hogy a Jobbik lehet a váltópárt. Különösen, amikortól – most már számtalan hosszú cikk született erről, és empirikus bizonyítékok is vannak – az addig erős üzleti és médiaháttér nélkül működő mozgalmi gyökerű párt mögé besorolt egy milliárdos. Nagyjából 2015 elejétől egyértelműen ők tűntek esélyesnek a gyűjtőpárti szerepre, a Jobbik ezt ki is mondta, azonosult a céllal, és néppártként kezdte emlegetni magát. Azon a tavaszon, a tapolcai választókerületben tartott időközi választáson valóban többféle társadalmi csoportot maguk mögé állítva tudtak győzni. A Jobbik pályája innentől bicsaklott meg, nagyjából három okból. Egyrészt a totális balra tolódást említhetjük, amely a „néppártiság túltolása”. Másrészt a bevándorlási válság ügyében – ahogy most a koronavírus-járvány kapcsán – nem a bármilyen fokú együttműködés, hanem a kormánnyal való erős, helyenként durva konfrontáció mellett döntöttek. Harmadik tényezőként, ahogy erősödött a Jobbik a médiában és a plakátok világában, úgy mondtak le arról, ami addig az erejüket adta, a személyes kapcsolattartásról, az ezernyi fórumról, azaz a mozgalomról. Utóbbi szétesése 2018 után folytatódott, mára pedig drámai mértéket öltött. Tehát, összességében feladták a korábban védjegyüknek számító nemzeti irányvonalat, az együttműködést meg a rendszert is.
Ez a belső meghasonlás a 2019-es választási eredményekre is rányomta a bélyegét…
Igen, az önfeladás az EP-választás gyenge jobbikos eredményein látszott, hanem az önkormányzati szavazáson is. Komárom-Esztergomban és Hevesben, ahol a baloldallal közös listán indult a Jobbik, Jakab Péter meglátása szerint a korábbi szavazóik egy része inkább a Fidesz-KDNP-t választotta, amely nagyjából 6 százalékot erősödött ebben a két megyében az EP-választáshoz képest. Most Jakab Péter pártja nagyjából 10 százalék körül van, a két korábbi ciklusfelező hozzávetőleg 20 százalékához képest.
A koronavírus-járvány komoly gazdasági konzekvenciákkal is jár, hatását megbecsülni még nem tudjuk, azonban Varga Mihály is jelentős visszaesést valószínűsített. Egy esetleges gazdasági krízis hogyan befolyásolhatja a kormánypártok támogatottságát?
Kis kitérővel kezdeném a választ. Annak, amit a magyar nyilvánosságban politikai elemzésként művelnek, két közismert hagyománya van. Az egyik a meredek jóslatoké, a másik pedig az „egyrészt-másrészt” típusú lamentálás. Egy ilyen válsághelyzetben mindkét tradíció továbbvitelére komoly tér nyílik, de azért óvatos lennék ezzel. Nyilván az alaplogika szerint a kormányok támogatottsága részben konjunktúrafüggő, ebben a tekintetben bizonyára nehezebb feladata lesz a kormánypártoknak. Eközben az emberek személyes tapasztalataim alapján két dolgot tisztán látnak, és ez is benne lehet a kormány népszerűségének eddigi emelkedésében. Az egyik az, hogy a vírusról nem a kormány tehet, amely eddig – miközben az ember nyilvánvalóan együtt érez minden áldozat családjával – a nyugati országokénál alacsonyabb fertőzésszámmal, kevesebb súlyos megbetegedéssel, időben meghozott döntésekkel tud elszámolni. A másik pedig az elmúlt évtized tanulsága, mégpedig az, hogy több komoly válsághelyzetből kihozták már az országot, és most is évek óta készültek a gazdasági nehézségekre. A 2010-es súlyos örökség és a 2012-es euróválság után az ország számára „hét bő esztendő” jött. Továbbá azt a migrációs válságot, amely nemcsak az előző, de a következő évtized fő kérdése lehet, eddig szintén úgy kezelték, hogy napjainkban a korábbi kritikusok egy része is elismeri a teljesítményüket. Végül, de nem utolsósorban, jónéhány önkormányzatban, így főleg a fővárosban most az ellenzéki koalíció válságkezelő működésmódja is vizsgázik. Szolnokon például éppen a napokban esett szét az ellenzéki testületi többség.
A jelenlegi politikai konstelláció egy Gyurcsány Ferenc integrációjával megvalósuló ellenzéki összefogást, párttömörülést vetít előre. Várható, hogy 2022-ben újra Gyurcsány-Orbán párviadalt hoznak a választások?
Akár egészségügyi, akár gazdasági tekintetben vizsgáljuk a mostani válsághelyzetet, Gyurcsány Ferenc személye, illetve a róla a választókban élő kép megkerülhetetlen. Maga a DK-elnöke mondta még kormányfőként különböző vitákban, hogy az emberek nem azt nézik, hogy a politikusok mit mondanak, hanem azt, hogy mit csináltak. Szerintem ebben nagyrészt igaza van. Orbán Viktor válságkezelési rekordját említettük, Gyurcsány Ferencét pedig leginkább a megszorítások, illetve 2009-es lemondása határozza meg. Ezért sem tartom valószínűnek, hogy személyesen Gyurcsány legyen az ellenzék felvállalt jelöltje. Azt már annál inkább elképzelhetőnek tartom, hogy egy hozzá közel álló, vagy általa ajánlott személy lesz az, akit a háttérben a DK elnöke tarthat leginkább sakkban. Ez nemcsak azért tűnik valószínűnek, mert valami ilyesmit látunk a fővárosban, vagy azért, mert a Gyurcsány-párt lett az EP-választásokon az ellenzéki éllovas, hanem azért is, mert az elmúlt két évben az egész ellenzék az ő radikalizmusuk, illetve a balliberális szellemiségük irányába mozdult. Jellemző volt, hogy mikor idén év elején Gyurcsány közös 2022-es ellenzéki indulást javasolt, fajsúlyos ellenérvek a pártját és a pártpolitikát elvileg elhagyó Vona Gábortól, azaz egy influenszertől jöttek.
A fideszes országgyűlési képviselő szerint a korábbi kormánybiztos pártpolitikai ambícióktól vezérelve „igyekszik félelemmé felerősíteni egy jószándékú, belvárosi szomszédom aggodalmait”.
Hiszékeny Dezső tudatosan döntött úgy, hogy teret ad a választáson az ellenzéknek.
A Fidesz frakcióvezető bejelentette, hogy a távozó tárcavezetők végkielégítésüket egy kárpátaljai gyermekotthonnak ajánlják fel.
Emellett számos nyitott kérdésre kell a közeljövőben választ adnia a nemrég felállt kabinetnek. Ilyen többek között az orosz üzemanyag behozatal vagy a rezsicsökkentés jövője
XIV. Leó pápa mellett említették a volt magyar kormányfőt, mint lehetséges tárgyalópartnert.
Ezek voltak a szerda legolvasottabb hírei.
Varsóban bejegyezték az első azonos nemű házasságot.
A németek többsége már a párttal szembeni tűzfalpolitikából sem kér.
