A berlini fal leomlása a német történelem örömteli pillanata

„– Mindenki másképp emlékszik, néhányanm szabályosan nosztalgiázni kezdenek. 

– Természetesen attól is függ, hogy hogyan tekintünk ez NDK-ra, hogy ma hol tartunk keletnémetekként. Az NDK-val kapcsolatban van valami, amit a nyugatnémetek olyan nehezen értenek meg: hogy a diktatúrában is lehetett jó életet élni. Hogy voltak barátaink és családunk, akikkel függetlenül az államtól megünnepeltük a születésnapokat és a karácsonyt, megosztoztunk a bánatban, persze mindig egy bizonyos éberséggel az államra tekintve. Hogy nem utazhattunk Amerikába, csak Magyarországra és Bulgáriába, nem határozta meg minden napunkat. Mivel sok nyugatnémet nem veszi komolyan, sőt, ignorálja az NDK-s magánéletünknek ezt a részét, bizonyos keletnémeteknél előjön ez a fajta romantizálás: senki sem veheti el tőlünk az NDK-s életünket. 

– Ennek megfelelően nincs nagy ünnepi hangulat a fal leomlása kapcsán. Miért is kéne ünnepelni, hiszen az AfD három keletnémet tartományban is a legerősebb pártok közé tartozik idegengyűlölő, részben fasiszta párt létére? 

– Nekem 1989 november 9-e mindig is egy örömteli pillanata volt a német történelemnek, és az is marad. Olyan sok keletnémet álmodott a szabadságról 1949 és 1989 között – és hirtelen beszélhettünk róla nyilvánosan! Felemelhettük a hangunkat. És ma is felemelhetjük a hangunkat. Tudom, hogy a keletnémetek egy bizonyos generációjának a békés forradalom szabadabb, de nem mindig egyszerűbb életet hozott; és azt is tudom, hogy a sikeres régiók mellett olyanok is vannak, ahol a falvak kiürülnek, mert a gyerekek és az unokák elköltöznek. Ennek ellenére ma, harminc évvel később is világosan ki kell mondanunk: a tömegközlekedéssel, az orvosi ellátással, az állam működésével vagy a saját életünkkel való elégedetlenség nem jelenti azt, hogy gyűlölködhetünk vagy erőszakoskodhatunk másokkal szemben. Az ilyen magatartást nem tolerálhatjuk. 

– Vannak egykori NDK-s állampolgárok, akik a mai poltikai körülményeket az 1989-esekhez hasonlítják. Mi történt? 

– Nem tudom. Ami szerintem nem működik, hogy emberek nyugatnémet háttérrel elmennek keletre, és ott megállapítják, hogy az NSZK nem volt sokkal jobb az NDK-nál. Ezt nem lehet elfogadni. 

[...]

– Sok keletnémet is csalódott Önben, ami sokszor abban fejeződik ki, hogy az AfD-re szavaznak. Ön csalódott ezekben a keletnémetekben? 

– Nem. Én abban látom a feladatomat, hogy minden emberért dolgozzak Németországban. 

– Nem rossz érzés, hogy az Ön hivatali ideje alatt éppen Kelet-Németországban erősödött így meg az AfD? 

– Szabadságban élünk, az emberek ennek megfelelően fejezhetik ki magukat és szavazhatnak. A politikai karrierem kezdetén négyszeres kisebbségben voltam a CDU-ban: fiatal volta, nő, protestáns és keletnémet. Azóta már 14 éve a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja vagyok, ezzel pedig minden embert szolgálnom kell Németországban. Az a feltételezés, hogy nekem különösen a keletnémetekkel kellene foglalkozni, hamis – és ha valaki ezt a feltételezést követi, természetesen csalódhat. Hiányolom a minőségi társadalmi párbeszédet Németországból. 

– Hogy érti ezt? 

– A különböző élettapasztalatok Keleten és Nyugaton tényszerűségek. Többet kell ezekről beszélnünk és azon kell dolgoznunk, hogy megértsük egymást.”