Hódító Donald vs. Jégtörő Vlagyimir – megindult a harc Grönlandért

Az amerikai elnök egyszer csak fogta magát, és bejelentette, hogy az Egyesült Államok megvenné (az egyébként Dániához tartozó) Grönlandot. A hihetetlennek tűnő javaslatot Donald Trump nagyon is komolyan gondolta, és amikor az első mosoly elült, lett belőle egy kisebbfajta diplomáciai bonyodalom. Az azóta eltelt egy hétben a feszültség rendeződött, Trump még a G7-csúcs előtt telefonon beszélt az általa korábban „undokul” nyilatkozó dán miniszterelnök asszonnyal (Mette Fredrikssen ugyanis egyszerűen csak „abszurdnak” nevezte a javaslatot), rendezték a nézeteltérést, és Dánia ismét szép ország Trump számára.

De miért is kellett volna Trumpnak Grönland?

Amellett, hogy a világ legnagyobb szigete, az értékét nem ez, hanem Donald Trump kedvencei, a fosszilis nyersanyagok adják. Az Északi-sarkvidék alatt húzódik a világ felderítetlen kőolajtartalékának 13%, földgázmezőinek pedig 30%-a. Ez pedig hatalmas mennyiségű nyersanyag. Trump annyira szereti a kőolaj/földgáz nyersanyagforrást, hogy 2017. márciusában elnöki rendelettel enyhítette a fosszilis nyersanyagok bányászatát, feldolgozását és felhasználását szabályozó törvényt. Erre rímel, hogy

és ez kedvező fejlemény volt azoknak, akik a sziget hatalmas, kiaknázatlan bányászati lehetőségeire fenik a fogukat – a  terület pedig igen gazdag szén-, cink-, réz- és vasércben.

Arról nem is beszélve, hogy mi dobogtatja meg egy ingatlanmogul szívét, ha nem a világ legnagyobb szigete, ami egyben a világ legritkábban lakott országa, azaz egy hatalmas, beépítetlen terület; 2.1 millió négyzetkilométeren mindössze alig több mint 56 ezren élnek. Mondani sem kell, hogy már önmagában a beépítés is mekkora haszonnal kecsegtetett volna – igaz, az ország háromnegyedét jégtakaró borítja, ami azonban folyamatosan olvad.

Amerika számára ugyanakkor Grönland (és általánosságban véve is egy északi sziget birtokjoga) nemcsak a nyersanyagforrásokról szól, a terület egy új hatalmi sakkjátszma fontos stratégiai eleme is: a kereskedelmi háborúé. Ez már viszont nem is csupán Grönlandot érinti, hanem az egész északi sarkvidéket. E téren azonban úgy tűnik, Washington kicsit későn kapott észbe. 

Az oroszok mesterterve

Májusban Oroszország bemutatta legújabb jégtörő flottáját. Egészen mostanáig még a 70-es, 80-as években épített, meglehetősen elavult jégtörők járták a sarkvidéket, A Project 22220 keretében készült három, egyenként több mint 33 tonnás, két-két nukleáris reaktorral felszerelt jégtörő, amelyek három méter vastag jégréteget is képesek összeroppantani. Ezek az első atomenergiával működő jégtörők, amik a Szovjetunió összeomlása óta a tervezés és gyártás teljes folyamatában a posztszovjet érában készültek, segítségükkel pedig az északi-tengeri átjáró már nemcsak az év néhány hónapjában, de egész évben járható lesz. Az Barents-tengertől a Bering-szorosig húzódó útvonal kereskedelmi értéke igen jelentős, főleg azért, mert az Európa és Ázsia közti szállítási időt akár 10-15 nappal is lerövidíti a Szuezi-csatornán átvezető úthoz képest.

még akkor is, ha az útvonal nemcsak orosz vizeket érint. Az oroszok ragaszkodása az arktiszi vizekhez már régóta zavarja az Egyesült Államokat. Oroszország ráadásul mára a partvonal teljes ellenőrzési hálózatát kiépítette azzal, hogy tíz, korábban elhanyagolt légibázist újranyitott, 13-at pedig újonnan épített fel. Amerika mindössze egy támaszponttal dicsekedhet a térségben, éppen Grönlandon, ez a Thule Légibázis, a legészakibb az amerikaiak közül. Ezzel azonban messze elmaradnak Oroszország mögött a klasszikus, fizikai erőversenyben.

A klímaválság - másképpen

Oroszország láthatóan nagy gondot fordít az Északi-sarkkörre. Ennek oka pedig, hogy míg a világ nagy része katasztrófaként tekint a klímaváltozásra – mint ahogyan a környezet számára az is –, Oroszország inkább a benne rejlő hasznot akarja kiaknázni. Washington egyelőre lavírozik a kontinentális vészhelyzet-szemszög és a Trump-féle teljes szkepszis (azaz, hogy klímaválság nincs is) között, míg Putyin például, amellett, hogy kétségbe vonja a klímaváltozás emberi okait, azt legalább nem, hogy egyáltalán megtörténik. Putyin szerint az ember nem tud ellene sokat tenni, viszont legalább alkalmazkodhat a folyamatokhoz. Azt elismerve, hogy a klímaváltozás számlájára írható árvizek és aszályok jelentős károkat okoznak az orosz mezőgazdaságnak, azt is felismerik, hogy az éghajlat felmelegedése például a hajózás révén – különösen az Északi-sarkkör mentén – számukra még hasznot is hozhat.

Az amerikai haditengerészet becslései szerint

A Kreml azonban addig sem akar tétlenkedni, és a jégtörőflotta mellett vasúthálózatot épített ki a partvidéki kikötők között. Áprilisban az orosz kormány bejelentette: az a tervük, hogy 2024-re 92,6 millió tonnával növeljék az északi-tengeri útvonalon áthaladó teherhajóforgalmat (amivel 2018-hoz képest több mint négyszeresére emelik az áruforgalom mértékét).

De Oroszország sem ülhet a babérjain, globális és regionális versenytársa, Kína is felismerte a kiolvadó lehetőségeket, ezért is ragaszkodik Moszkva annyira a kereskedelmi útvonal ellenőrzéséhez. Kína számára pedig szintén fontos lenne az útvonal kihasználása, mint a hatalmas energiával és forrásokkal kiépített „új Selyemút” újabb ága – Oroszország pedig így Kínát is maga mellett tudja tartani az Egyesült Államokkal szembeni vetélkedésben. 

Putyin igyekszik megelőzni a nyugati országok többségét, akik egyelőre csak megállítani akarják a klímaváltozást. Előbb-utóbb azonban ők is felfedezik a kiaknázatlan lehetőségeket, amiket az új éghajlati helyzet felkínál – addigra azonban Oroszország (és Kína) már ott lesznek. 

Trump nem vonul vissza

Visszatérve a Trump vs. Dánia/Grönland feszültségre: a kezdeti felhorgadás után lecsillapodtak a kedélyek, az amerikai elnök pedig biztosította Dániát arról, hogy remek országnak tartja, és meg fogja látogatni. A látványos enyhülés azonban nem azt jelenti, hogy Amerika feladta volna az északi terjeszkedést, augusztus 24-én ugyanis a washingtoni külügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy szándékában áll – 66 év után – újranyitni az amerikai konzulátust a grönlandi fővárosban, Nuukban. Az, hogy az Egyesült Államok erősíteni akarja az északi-sarkköri jelenlétét, nyílt szándék, ez áll a külügyminisztériumnak a Szenátus külügyi bizottságához írt, kiszivárgott levelében is.

A jégtakaró olvadása bizonyíthatóan az üvegházgázok számlájára írható, ezek kibocsátásában pedig Amerika élen jár. Egy tudományos tanulmány szerint a grönlandi jég olvadása a felmelegedés legnagyobb áldozata, az idei olvadás pedig 2012 óta a legnagyobb mértékű jégolvadást – egyben a tengerszint legnagyobb mértékű emelkedését hozta. Azzal pedig, hogy Trump kilépett a párizsi klímaegyezményből, világosan megmutatta, hogy nem kíván kevesebb káros anyagot juttatni a levegőbe, ez pedig további olvadáshoz és a globális éghajlat további drámai változásaihoz vezet.