Erdélyben Orbán Viktor életforma, az RMDSZ nem fog átállni csak úgy Magyar Péterhez

Az egyetlen módja annak, hogy Magyar Péter ezen változtatni tudjon, az, hogy ha kormányra kerül, elzavarja az összes hazug gazembert az állami propagandamédiából.

Több száz tüntető tiltakozott Bukarestben azért, mert szerintük a román kormány elárulta őket, amikor nyelvi jogokat épített be az új közigazgatási kódexbe. Az RMDSZ szerint a kódex visszalépés.
A magyar nyelvi jogok vélelmezett bővítése ellen rendezett tüntetést vasárnap Bukarestben a kormány épülete előtt két, főleg Székelyföldön tevékenykedő román civil szervezet.
A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma, illetve a Nemzet Útja nevű egyesület felhívására több mint száz tüntető érkezett román zászlókat lengetve a tér egy román nemzeti színű óriáslobogóval elkerített sarkába.
A tüntetők a bukaresti kormány „árulása” ellen tiltakoztak, mivel szerintük a Viorica Dăncilă szociáldemokrata kormányfő vezette kabinet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) „zsarolásának” engedve olyan nyelvi jogokat épített be a frissen elfogadott közigazgatási kódexbe, amelyek a második hivatalos nyelvvé teszik Romániában a magyart.
Az RMDSZ éppen ellenkezőleg, visszalépésnek tartja az új kódexet az anyanyelv használatának szempontjából.
(MTI)