„Ausztria nem a legnagyobb ország a világon, de a nemzeti érdekei védelméhez adott esetben nincs szüksége sem nukleáris fegyverre, sem területre. Elég a politikai akarat” – hangoztatta Putyin azzal kapcsolatban, hogy Bécs ellenáll a rá a gázvezeték megépítésének leállítása érdekében gyakorolt amerikai politikai nyomásnak. Van der Bellen egyébként „provokációnak” minősítette az Irán ellen annak ellenére bevezetett amerikai új szankciókat, hogy Teherán a bécsi központú Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAü) szerint sem sértette meg a nukleáris programja ügyében megkötött nemzetközi megállapodást.
Rugalmasság, kompromisszumok
Putyin kijelentette, hogy Oroszország Európával kapcsolatban kész a rugalmasságra és a kompromisszumkeresésre, de nem a nemzeti érdekei rovására. Felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz kereskedelmi forgalom Ausztria és az unió több más tagállama viszonylatában a Moszkva ellen bevezetett szankciók dacára is növekszik. Ezek szerinte az EU-nak nagyobb – több tízmilliárd eurós kárt okoztak – mint Oroszországnak.
Az orosz elnök közölte, hogy meghívta Sebastian Kurz osztrák kancellárt a júniusi Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumra, az osztrák gyáriparosokat pedig az Innoprom nemzetközi kiállításra és a jekatyerinburgi júliusi ipari és termelési globális csúcsértekezletre. Van der Bellen a jövőre megtartandó 100. salzburgi zenei fesztiválra invitálta meg Putyint. Szergej Lavrov orosz és Karin Kneissl osztrák külügyminiszter szerdán arról írt alá megállapodást, hogy a két ország 2020-ban és 2021-ben irodalmi és színházi „keresztévet” rendez majd.
(MTI)