Kitértek arra is, hogy a kritikus meleg hatással volt a krizantémtermesztésre, jelentősen nőttek az előállítási költségek, ezért sok termelő abbahagyta a termesztést. A korábbi évekhez képest mintegy 10 százalékkal kevesebb dugványt vásároltak a termelők.
A NAK által megkérdezett termesztők valamelyest érvényesítették a költségnövekedést a termelői árakban, amelyek 10 százalékkal nőttek az előző évekhez képest. A fogyasztói árak nem emelkedtek jelentősen.
Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szövetségének elnöke a Világgazdaság című lapnak elmondta, hogy a hazai őstermelők nem képesek kiszolgálni a megnőtt keresletet, ezért a virágok nagy része importból származik, főleg Hollandiából, Dániából és Belgiumból.