Fontosnak tartom és várom az EP-listavezetői vitát. Viszket a tenyerem! – Deutsch Tamás a Mandinernek
Hány mandátummal lenne elégedett? Melyik frakcióba várja a Fideszt? Ki lenne az ideális EB-elnök? A kormánypárt EP-listavezetőjével beszélgettünk.
Magyarországot és Lengyelországot valódi barátság köti össze, minden feltétel nélkül számíthatnak egymásra – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Magyarországot és Lengyelországot stratégiai partnerség, de elsősorban valódi barátság köti össze, minden feltétel nélkül számíthatnak egymásra – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a wpolsce.pl lengyel hírtelevíziónak adott, csütörtökön sugárzott interjúban.
A miniszter felidézte: a két ország támogatásáról biztosította egymást, miután az Európai Unió velük szemben a 7. cikk szerinti eljárást kezdeményezett. „Tekintettel arra, hogy a közeljövőben új támadások várhatóak az EU-ban Magyarországgal szemben, nagyon fontos, hogy tudjuk: minden feltétel nélkül számíthatunk egymásra” – nyomatékosította a miniszter.
Úgy látja: az uniós jogállamisági eljárást mindenekelőtt a visegrádi országok migrációs politikája miatt indították el, továbbá azért, hogy Magyarország és Lengyelország a főáramlatú gazdasági elképzelésekkel szembeszegülő sikeres gazdaságpolitikát folytat. Emellett a két ország kormányai igazi vezetőkkel, stabil politikai és gazdasági háttérrel rendelkeznek. „Ez pedig olyasmi, amit Brüsszelben nem szeretnek” – jegyezte meg a politikus.
(MTI)