A rektor azt mondta: az ellenük irányuló provokációk megsokszorozódtak. Példaként említette a több törvénnyel, nemzetközi szerződéssel ellentétes új oktatási törvényt, legújabb vádként pedig a szeparatizmust emelte ki.
Kiemelte: örülnének, ha az ukrán állam gondoskodna róluk és Kárpátaljáról, és nem szorulnának a magyar állam támogatására. Azt mondta: a kárpátaljai magyarok nem akarnak többet, mint amire minden ember vágyik, hogy családjuknak többé-kevésbé kiszámítható jövőt építhessenek olyan közegben, ahol biztonságban érezhetik magukat. Ehhez elsősorban stabil politikai és jogi környezet szükséges, ahol a megtermelt javakból, az általuk fizetett adókból arányosan részesülnek. Orosz Ildikó azt mondta: hálásak a magyar kormánynak a gazdasági, szociális, kulturális segítségért és a politikai kiállásért, amely – mint fogalmazott – „olyan nemes, mint az '56-os ifjak küzdelme volt".
A kárpátaljai magyarok képviseletében felidézte: 1956-ban minden kárpátaljainak volt tapasztalata a szovjet rendszerről, annak működéséről, s mindannyian követték a magyarországi eseményeket. Volt aki, megpróbált átszökni a határon, hogy csatlakozzon, alakultak csoportok is, akik röplapokat terjesztve üzentek a szovjeteknek: „hagyják el Magyarországot".