„Az igaz, hogy Orbán is és Salvini is másfajta Európát képzel el, mint amilyet a jelenlegi európai elit képvisel, és amelynek az élére újabban – kihasználva Angela Merkel politikai nehézségeit – a francia elnök, Emmanuel Macron kíván állni. Ráadásul ennek a másfajta Európának a támogatói tábora egyre növekszik, ami a jövő évi európai parlamenti választásokra való tekintettel jogos aggodalommal tölti el az unió jelenlegi vezetését és a mögötte álló politikai erőket.
Azt, hogy a jelenlegi európai elit meg akarja tartani pozícióit, nem vehetjük zokon, azt azonban sokkal inkább, hogy a vele egyet nem értőket olyan – »populista« – kategóriába sorolja, amelyet erkölcsileg eleve elítél. Tehát nem arról van szó, hogy a »populisták« más alternatívát kínálnak Európának, mint a jelenlegi vezetők, amelyről az európai választópolgárok véleményt mondhatnak, hanem arról, hogy aki »populista« vagy a populistákra szavaz, az nacionalista, idegengyűlölő, homofób, antiszemita, fasiszta és talán még néhány jelző ki is maradt, amely például a magyar kormányfővel kapcsolatban a nemzetközi sajtóban olvasható.