Feszültség a toleráns felszín alatt: merre tovább, Hollandia?

Hollandiáról az átlagos magyar szemlélőnek valószínűleg hamarabb jutnak eszébe a szélmalmok, az amszterdami éjszakai élet és a mókás nyelvet beszélő szőke nép, mint a súlyos belső konfliktusok által feszített, felbomló szöveteit egybetartani igyekvő liberális társadalom. Pedig az utóbbi időszak hírei nem sok jóval kecsegtetik azokat, akik a távolból szimpatizálnak Hollandia sorsával, vagy esetleg személyes tapasztalatok alapján nőtt a szívéhez a csatornák és görbe házikók által fémjelezett németalföldi ország.

Az elmúlt hetekben, hónapokban számos olyan hír érkezett az országból, amik a szélsőségek erősödésére, a terrorfenyegetés növekedésére és ezzel járó egyéb jelenségekre – például az antiszemitizmus erősödésére – utalnak.

A hollandiai helyzet ez idáig akár reményt is adhatott a multikulturalizmus die-hard híveinek. Ugyan Hollandia az elmúlt években nagyrészt megúszta a terrorizmust, mindez nem sokon múlott: 2015 nyarán épp, hogy sikerült megakadályozni egy mészárlást az Amszterdam-Párizs vonatúton, illetve a párizsi merényletekhez köthető egyik svédországi, illetve egy másik belga dzsihadista is célpontnak szemelte ki az amszterdami Schiphol repülőteret. Mindezek tükrében amszterdami tanulmányaim során sem értettem, hogy miért olyan magabiztosak ismerőseim abban, hogy „itt ugyan nem lesz terrorizmus”. A terrorizmus pedig idén májusban le is csapott Hágára, ahol három járókelőt késelt meg egy muszlim férfi, mielőtt a rendőrök lábon lőtték.

Ezzel párhuzamosan egyre több aggasztó hír érkezik a hollandiai muszlimok társadalmi integrációjának nehézségeiről. 2014 és 2018 között a fundamentalista szalafista irányzatot követő mecsetek száma 13-ről 27-re nőtt Hollandiában, míg ugyanezen idő alatt az aktív szalafista hitszónokok száma 50-ről 110-re nőtt. A probléma természetesen nem új keletű. Egy 2010-es felmérés szerint a marokkói származású holland fiatalok 65%-át már letartóztatta egyszer a rendőrség, és ezen fiatalokon belül pedig egyharmadukat a rendőrség több mint öt alkalommal is letartóztatta.

a marokkói származású hollandok felülreprezentáltak a szociális segélyért folyamodók, illetve a segéllyel visszaélők között is.

Mindez a szélsőségek melegágyává tette a hollandiai bevándorló közösségeket: egy 2013-as felmérés szerint a holland muszlimok közel 2/3-a „hősként” tekint a Szíriában harcoló muszlimokra. Ez a szám a terrorizmussal kapcsolatos szimpátia növekedését mutatja, hiszen 2001-ben még csak a holland muszlimok 5%-a támogatta a szeptember 11-i merénylőket, és „csupán” közel a felük „értette meg” azok motivációit.

A lehetséges radikalizálódás által jelentett veszély pedig valós. 2014-ben a holland Általános Információs és Biztonsági Szolgálat (AIVD) arról írt A hollandiai dzsihadizmus átalakulása c. nyilvános jelentésében, hogy „a hollandiai dzsihadizmus növekvő lendülete korábban nem tapasztalt veszélyt jelent Hollandia demokratikus és jogalapú rendjére”. A jelentés szerint a Szíriából hazatért és az Iszlám Államban szerzett tapasztalatokkal rendelkező dzsihadisták „képesek meggyőzni támogatóikat és szimpatizánsaikat, hogy a kalifátus nem valamifajta utópisztikus álom, hanem egy elérhető valóság [a muszlimok] számára – akár még Hollandiában is”. 

A bevándorlókról készült legfrissebb adatok sem feltétlenül a liberális-szekuláris holland értékrendhez való felzárkózást mutatják.

a 2018 júniusi kormányadatokat szerint a marokkói származásúak 78%-a napi ötször imádkozik, míg a törökök 33%-a ugyanígy tesz. Mindkét csoport 40%-a hetente jár mecsetbe. A 2006-os 64%-ról 78%-ra nőtt azon marokkói nők száma, akik fejsálat hordanak, illetve a marokkóiak 93%-a, a törököknek pedig 80%-a a muzulmán vallási előírásoknak megfelelően étkezik. Az „iszlámot szigorúan követő” marokkóiak száma 77%-ról 84%-ra nőtt 2006 óta. A törököknél ugyanez a szám 37%-ról 45%-ra nőtt. A törökök között a szekuláris muszlimok száma 7%, a marokkóiaknál pedig 2%. 

Mindezt érdemes összevetni azzal az adattal, hogy a teljes lakosság kétharmada szekuláris Hollandiában, s a fennmaradó egyharmadban is benne vannak a muszlimok. Az ateizmus nyilván nem érték, és a baloldali szélsőség is veszélyes – lásd Pim Fortuyn jobboldali-meleg holland politikus meggyilkolását, amit egy állatjogi aktivista követett el! –, ám talán azt sem kell ragozni, hogy az ateista bevándorlók nem szoktak terroristák lenni.

A frissebb hírek is a fentieket erősítik meg. Egy idén április rendőrségi elemzés szerint az illegális drogkereskedelmet a hasonlóan muszlim albán maffia uralja Amszterdamban. Ugyanezen hónapban Hága polgármesterének kellett felszólalnia a nők utcai öltözködésére való gyakori „beszólogatás”, illetve a női körülmetélés – egyébként muszlimok között is elterjedt – szokása ellen. A múlt hónap végén a holland rendőrség lényegében elismerte azokat az állításokat, melyek szerint

Az pedig már augusztus elején érkezett hír volt, hogy egy amszterdami mecsetben minden bizonnyal terroristákat bújtattak, s hogy a holland Szabadságpárt volt hölgyképviselője öngyilkos lett, a halála előtt megfogalmazott állításai szerint a muszlimok által korábban elszenvedett abúzusa okán.

Nem ez volt azonban az egyetlen közszereplő által elkövetett öngyilkosság Hollandiában a nyáron. Evelien Gans, a hollandiai zsidóság történetének elismert kutatója – aki egy alkalommal nekem is tartott előadást az Amszterdami Egyetemen, s akit egy éve még egy pár mondatos nyilatkozatra is elkapta e sorok írója a Szombat hasábjain – kivetette magát lakásának ablakából, állítólag depressziója és a növekvő antiszemitizmus okán való félelmei miatt.

Amennyiben utóbbi igaz – s erre Gans nekem is panaszkodott, amikor még személyesen beszéltünk –, Gans kétségkívül valós jelenségre adott torz választ. Hollandiában 2016-ban 109, 2017-ben 137 antiszemita incidens történt, többek között izraeli turistákat késeltek meg.

Hasonlóan aggasztó a tény, hogy a város egyik patinás negyedében

Az izraeli tulajdonos nekem még arról beszélt márciusban, hogy bizonyosan ki fog tartani, és nem megy innen sehova – május elején pedig már jött a hír, hogy bezárt. El sem tudom képzelni, mi történhetett vele a két időpont között, hogy ilyen hamar menekülőre fújta a dolgot, ám a tény, hogy egy kóser étterem még Amszterdam európaiabb arcát mutató részein sem maradhat meg, sokat elmond. Ezek mellett a más, erőszakos incidensek száma is növekedni látszik. A nyáron két, szervezett bűnözés témájával sokat foglalkozó újság szerkesztőségét is megtámadták – vállról indítható rakétával, illetve robbanószerrel töltött autóval.

Mindezt a muszlimellenesség növekedése is kíséri az országban. Egy 2016-os tanulmány szerint a keresztény hollandok 34%-a, illetve a nem hívó hollandok 17%-a ellenérzéseket táplál a muszlimokkal szemben. (Ugyanezen felmérés szerint a muszlimok 12%-a antiszemitának tekinthető Hollandiában). A jobboldali szavazók között a szakirodalom szerint a muszlim-ellenes érzület még nagyobb. 2017-ben 364 muszlimellenes atrocitást számoltak össze az országban, ám talán többet mond a tény, hogy míg a tavalyi év során „csupán” egy, addig idén már három mecsetet támadtak vagy gyaláztak meg jobboldali szélsőségek.

Emellett Hollandia idén júniusban betiltotta a burkát és a nikábot is.

Adott tehát egy társadalom, ami az elmúlt évtizedekben a teljes értékmentességre és tolerancia-fétisre tette fel létét, s ami most ironikus módon egyre többször középkorias előítéletekkel és barbár erőszakkal kénytelen megbirkózni. A társadalmat 

Az idillből kibontakozó rémálom, a közösségi identitások és „maradi” meggyőződések nélküli társadalom ábrándjából pedig a visszatérő boszorkányüldözések képe bontakozik ki. Úgy tűnik, nem lehet több évtizednyi dekadens önrombolást folytatni, s korlátlan, ám közben identitásában erős muszlim bevándorlást engedni következmények nélkül.

Hogy a holland társadalom melyik szegmensei fogják jobban megsínyleni mindezt, kérdéses. A fejleményekre még várni kell, ám a holland kormány idén tavaszi, nyilvános elemzése szerint a terrorizmus veszélye Hollandiában továbbra is „valós”.