Olaszország jelentős pénzügyi vagy gazdasági biztosi helyet akar szerezni a következő Európai Bizottságban – jelentette ki Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga kormánypárt vezetője vasárnap este pártja egy helyi találkozóján. Matteo Salvini hangsúlyozta, Olaszország olyan biztost választ majd magának, aki „jelentős pénzügyekkel” foglalkozik, gazdasággal, iparral vagy kereskedelemmel, és képes védelmet nyújtani a 60 millió olasz számára, „akiket Európában folyamatosan ütlegelnek”.
A Liga vezetője a Firenze közeli Viareggióban rendezett pártvacsorán a jövő tavasszal esedékes Európai Parlamenti (EP-) választásokról, valamint az ezután felálló új Európai Bizottságról beszélt. Megjegyezte, a Matteo Renzi vezette előző olasz kormány „semmit sem tett az olaszokért”. Kijelentette, hogy a Renzi jelölte jelenlegi olasz biztos, Federica Mogherini az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője teljesen súlytalan, senki sem ismeri. Salvini hozzátette: a jelenlegi olasz kormány hiába alakult meg csak két hónapja, máris félelmet kelt, ezért a nemzetközi „pénzügyi hatalmak” megpróbálják majd elfojtani.