A spanyol kormányfő felajánlotta, hogy befogadják az Aquarius nevű hajót, amely 629, a tengerből kimentett emberrel a fedélzetén vesztegel nemzetközi vizeken miután sem Olaszországban, sem Máltán nem engedték kikötni – közölte a spanyol miniszterelnöki hivatal hétfőn.
„Kötelességünk segíteni egy humanitárius katasztrófa elkerülése érdekében, és biztonságos kikötőt ajánlani ezeknek az embereknek, így teljesítve a nemzetközi jogi kötelezettségeket” – áll a hivatalos közleményben. A rövid tájékoztatás szerint a hajó a kelet-spanyolországi Valencia kikötőjében érhet partot. Pedro Sánchez spanyol kormányfő döntését megelőzően Joan Ribó, Valencia polgármestere már közölte, hogy készek lennének fogadni a hajót. Hasonló bejelentést tett Ada Colau barcelonai városvezető is.