Szíria
Kocsis Fülöp érsek-metropolita arról beszélt, hogy a szíriai háború nem más, mint hatalom- és erőfitogtatás, amely milliók életét követeli. Példaként említette, hogy a 2017 áprilisában elhíresztelt szíriai vegyi támadásnak semmiféle valós alapja nem volt, de ürügyet adott az amerikaiaknak a válaszcsapásra. Egy évvel később ugyanezt a forgatókönyvet ismétlik, amikor egy újabb vegyi támadást azelőtt torolnak meg, hogy annak ténye igazolódott volna. Az érsek-metropolita szerint mindez azok céljait szolgálja, akik meg akarják akadályozni a fegyvernyugvást, a háborút fenntartók érdeke pedig egybeesik azokéval, akik a migránsok Európába áramlását segítik.
Mint mondta, a migráció pedig szintén szöges ellentétben áll nemcsak Európa, de Szíria érdekével is. Számos közel-keleti egyházi vezető kérte már, a nyugati világ ne abban segítsen, hogy az otthonukból elüldözöttek Európába költözzenek, hanem abban, hogy mielőbb hazatérhessenek.
Résztvevők
A konferencián részt vett többek között Bíró László katolikus tábori püspök, Totha Péter Joel vezető tábori főrabbi (Mazsihisz), Köves Slomó tábori főrabbi (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség), Jozef Michalov ezredes, a szlovák katolikus tábori püspökség püspöki helynöke, Vladimír Varga, a szlovák ortodox ökumenikus lelkipásztori szolgálat igazgatója, Jan Pacner, a Brnói Cseh Védelmi Egyetem katolikus tábori lelkésze, valamint Wladislaw Jasica és Wlodzimierz Skoczen lengyel katolikus tábori lelkész.