Egykori műsorvezető lesz Trump új főtanácsadója

2018. március 15. 09:28

A 70 éves Larry Kudlow konzervatív közgazdász és televíziós műsorvezető lesz Donald Trump gazdasági főtanácsadója – jelentették be szerdán.

2018. március 15. 09:28

Larry Kudlow konzervatív közgazdász és televíziós műsorvezető lesz Donald Trump amerikai elnök gazdasági főtanácsadója. Ezt maga Kudlow közölte szerdán az AP amerikai hírügynökséggel. Bejelentését a Fehér Ház megerősítette. A 70 éves Larry Kudlow elmondta a hírügynökségnek, hogy Donald Trump felkérte őt a Fehér Ház Országos Gazdasági Bizottságának igazgatói posztjára és ő a felkérést el is fogadta. 

A közgazdász a gazdasági-üzleti élettel foglalkozó CNBC televízió állandó műsorvezetője és amerikai lapok rendszeres szerzője is, korábban – a Reagan-kormányzat idején –, már volt a Fehér Ház munkatársa. Akkor a Fehér Ház Költségvetési Irodájának tanácsadójaként tevékenykedett. Az adócsökkentést és a kis létszámú kormányzást hirdető gazdaságpolitika feltétlen híve, mély meggyőződése, hogy az adócsökkentés lendíti fel a  gazdasági növekedést. Donald Trump elkötelezett híveként tartják számon, noha az acél- és alumíniumvámok bevezetésével nem értett egyet. 

Az AP-nek a sztárközgazdász szerdán úgy fogalmazott: azért is fogadta el Trump elnök felkérését, mert szerinte az amerikai gazdaság a nagyon nagy mértékű adócsökkentésekkel járó adóreformnak köszönhetően szárnyalni fog. „A gazdaság felpörög, és mi még ennél is többet akarunk” – mondta. Fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy bár a védővámok bevezetését ellenezte, Trump gazdaságpolitikai elképzeléseivel egyetért, a politikát az elnök határozza meg, ő és munkatársai pedig segítenek majd megvalósítani azt. 

Az amerikai sajtóban megjelenő elemzések szerint Kudlow – aki korábban már adott tanácsokat a Trump-kormányzatnak – két olyan tulajdonsággal rendelkezik, amely kivált kedves Donald Trumpnak: nyers őszinteséggel beszél és feltétlenül lojális. Larry Kudlow Gary Cohnt váltja az Országos Gazdasági Bizottság élén. Cohn éppen a védővámok bevezetése miatt mondott le: nem értett egyet az elnökkel és Wilbur Ross kereskedelmi miniszterrel, de az elvi vitában alulmaradt. 

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője szerdán megerősítette, hogy Kudlow csütörtökön a Fehér Házban egyeztet Donald Trumppal a részletekről. A Fehér Ház – fogalmazott a szóvivő – gördülékeny átmenetet szeretne, és hamarosan közli azt is, hogy Kudlow mikortól veszi át a napi feladatokat.

(MTI)
(Kép: Washinton Examiner/Flickr)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. március 15. 18:19
Biztos is, hogy szakszerűbb tanácsokat tud adni! Lassan hajoljál, nehogy meghúzzad a derekadat és nehogy megszédüljél! Mindig vedd be a gyógyszereidet! Akkor is igyál, ha nem vagy szomjas! Stb.
Rugo
2018. március 15. 14:09
Amerikában a zsidók aránya 1,5%. Annak az esélye, hogy ugyanarra a posztra kétszer is zsidót válasszanak 0,000225 (két tízezred). Ilyen a véletlen.:)
Rugo
2018. március 15. 13:07
egy konzervatív zsidó :) tanácsolni azt nagyon tud a fajtája
Párhuzamos különvélemény
2018. március 15. 11:05
His family is Jewish. metoo, metoo minden a zsidók kezén van megbaszódhatunk
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!