Mit akarsz még?

2018. január 08. 14:39

S ezzel már meg is kapta a maga jutalmát.

2018. január 08. 14:39
Marcus Aurelius

Napi Maxima – Szalai Zoltán rovata

„Ha embertársaddal jót tettél, mit akarsz még? Nem éred-e be azzal, hogy természeted szerint csináltál valamit, hanem még jutalmat is kívánsz érte? Mintha a szem fizetést kérne azért, mert lát, és a láb azért, mert jár! Mert amint ezek a testrészek arra termettek, hogy alkatuknak megfelelő működésükkel betöltsék sajátos feladatukat, úgy az ember is, aki tulajdonképpen azért születik, hogy jót tegyen, ha valami üdvös vagy közhasznú tevékenységet fejtett ki, csak azt tette, amire rendeltetett. S ezzel már meg is kapta a maga jutalmát.”

Marcus Aurelius: Elmélkedések. 9. könyv 42. gondolat

 

Marcus Aurelius (121-180) a Római Birodalom császára, politikus és filozófus. A római kor egyik legsikeresebb császára, hadjárataival megszilárdította birodalma belső integritását, megerősítette a határokat a betörő népekkel (germánok, kvádok, pártusok, stb.) szemben. Politikai tevékenysége ellenére magát filozófusnak tekintette, „Elmélkedések” című írása a mai napig a filozófiatörténet egyik legolvasottabb alkotása. Nagy hatással volt Márai Sándor, Kosztolányi Dezső és Faludy György művére.

(Az idézetet köszönöm Schmidt Péter olvasónknak.)

 

------------------------

Az Ön maximája is megjelenhet a Mandineren. Ehhez nem kell mást tennie, mint a [email protected] címre elküldi kedvenc maximáját, annak pontos fellelhetőségi helyét és egy rövid leírást a maxima szerzőjéről. A maxima közléséről és a végleges kísérőszövegről a rovat vezetője Szalai Zoltán dönt, a beküldő nevét a szöveg végén minden esetben feltüntetjük.

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2018. január 08. 19:19
Szalai Zoltán, próbálj meg gondolkozni, mielőtt posztot tolsz. Ahhoz, hogy a szem lásson, táplálni kell a szemet. Ahhoz, hogy a láb járni tudjon, etetni kell a testet, óvni kell minden bajtól, sérüléstől, hidegtől, melegtől. Pihentetni kell, bemelegíteni kell, vigyázni kell rá. A szemet is óvni kell, mindent táplálni és óvni kell ahhoz, hogy működni tudjon, az ember nem isten, hogy utánpótlás és bármiféle óvatosság nélkül működjék. Ez a poszt kreténség. Gondolkodj, mielőtt posztolsz. De tudod mit? Ültesd át a gyakorlatba a bölcsességet, és egy hónapig alvás, evés, ivás, ruha nélkül folyamatosan tegyél jót!!!! Jó mulatást hozzá!
Akitlosz
2018. január 08. 15:59
Császárként könnyű nagy szavakkal dobálózni. Ezt csinálja az összes sikeres politikus.
Csigorin
2018. január 08. 14:49
ja, hat ugy konnyen filozofal a kedves uralkodo, hogyha nincs szuksege arra, hogy fizetest kapjon a munkajaert :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!