A majdnem háromszáz gyermek részvételével megrendezett ünnepséget követően Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormány határon túli tevékenysége akkor tud igazán célt érni, ha valóban eljut az emberekhez, ebben pedig kiemelt segítséget nyújtanak az egyházak és a civil szervezetek.
Kiemelte, hogy advent idején az emberek többet gondolnak a kapcsolataikra és a közösségben megélt szerepükre, de ez a közösség nemcsak a család, hanem a lakóhelyi közösség vagy az egész nemzet is lehet.
Aláhúzta, hogy Magyarország számára minden nemzetrész ugyanolyan fontos, a magyarság megmaradásának a záloga ugyanis az, hogy minden nemzetrész megmaradjon. A helyettes államtitkár elmondta, az Emmi a Katolikus Karitász élelmiszercsomagját a Lipóti Pékség cipóival, kenyereivel és süteményeivel egészítette ki.