Trump: A politikai korrektség remek dolog, de nem ebben az esetben

2017. november 01. 09:25

Donald Trump elrendelte a már előkészített szigorú határellenőrzési intézkedések azonnali életbe léptetését.

2017. november 01. 09:25

„Nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam visszatérjen, vagy belépjen az országunkba, miután a Közel-Keleten és másutt is legyőztük őket!” – szögezte le Twitter-bejegyzésben szerdán Donald Trump amerikai elnök. 

A politikus azután tette közzé mikroblog-bejegyzését, miután John Kelly kabinetfőnök részletes tájékoztatást adott a New York-i gázolásos támadásról, amelyben nyolcan meghaltak, tizenegyen megsérültek. Trump bejegyzésében azt írta: „elég volt!”. A politikus egyébként még a részletes tájékoztatás előtt, azonnal reagált a támadásra, szintén Twitter-bejegyzésben. Ebben „egy nagyon beteg és zavart ember támadásáról” írt.

 „A politikai korrektség remek dolog, de nem ebben az esetben”

A Fehér Ház közleményben fejezte ki együttérzését a halálos áldozatok családtagjainak és a sebesülteknek. Donald Trump a rendőröknek is köszönetet mondott, amiért „megállították a gyanúsítottat és azonnali segítséget nyújtottak az aljas támadás áldozatainak”. A közleményben egyúttal bejelentették, hogy a kormány minden segítséget megad a New York-i rendőrségnek, beleértve a közös nyomozást a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársaival. 

Donald Trump kedden a késő esti órákban újabb Twitter-bejegyzésben tudatta, hogy elrendelte a belbiztonsági minisztériumnak a már előkészített szigorú határellenőrzési intézkedések azonnali életbe léptetését, az Egyesült Államokba belépő külföldi állampolgárok szigorú ellenőrzését. „A politikai korrektség remek dolog, de nem ebben az esetben” – írta az elnök. Twitter-bejegyzést tett közzé Melania Trump is. „Megszakad a szívem New Yorkért” – írta a first lady.

2006 óta figyelték a mecsetet, ahova a támadó járt

Elaine Duke, a belbiztonsági minisztérium ügyvezető irányítója szintén terrortámadásról beszélt, s emlékeztetett arra, hogy Európában és szerte a világban hasonló jellegű támadásoknak lehetett tanúja a világ. A támadásról tájékoztatták Jeff Sessions igazságügyi minisztert és Christopher Wray FBI-igazgatót is. A külügyminisztérium szintén közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy „szorosan figyelemmel” kíséri a fejleményeket. 

Közben az elkövetőről újabb részletek derültek ki. Az NBC televízió értesülései szerint az üzbég férfi a New Jersey államban lévő Petersonban él, a helyi mecset rendszeres látogatója volt. A mecset 2006 óta – a muzulmán közösségeket megfigyelő kormányzati program keretében – már a rendőrség célkeresztjébe került, ám 2014-ben a megfigyelési programot felfüggesztették. 

Argentína New York-i konzulátusa közölte: öt argentin állampolgár van a halálos áldozatok között, a belga hatóságok jelentése szerint pedig egy belga nő életét vesztette, három belga állampolgár pedig megsérült a Manhattan déli részén, a 2001. szeptember 11-i merénylet emlékhelye mellett elkövetett teherautós támadásban. 

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2017. november 01. 13:23
Szerintem semmilyen esetben sem remek dolog.
Kup Lung
2017. november 01. 09:50
Az iszlám terroristák egy jó része nem feltétlen a Közel -Keletről megy akárhová . Hanem a helyi mecset keltetőgépéből kerül ki . Bosszantó , kellemetlen de így van :) --- E miatt a saját állampolgáraikat tömegével kellene a nyugati országoknak megfigyelniük amikre a britek főkapitánya csak annyit mondott - beismerve az általam leírtakat - hogy lehetetlen . Így a magukra húzott probléma marad náluk . ---- És ezért nem szabad végleges letelepítést adni még az oly jámbornak tűnő valódi menekültnek (10% kb. )sem nemhogy a többi 90%-nak . Még nekik is a konszolidálás után vissza kéne ballagni a hazájukba és ott esetleg tovább segíteni őket . Ki találta ki ezt a végleges letelepítést és állampolgárság megadást ??? Miért is olyan egyértelmű ez ????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!