A szerémségi magyarok még őrzik identitásukat

2017. augusztus 26. 12:53

Latorcai Csaba helyettes államtitkár a reformáció 500. évfordulója kapcsán látogatott a szerbiai Maradékra, ami az egyik legdélebbi magyar szórványtelepülés a Kárpát-medencében.

2017. augusztus 26. 12:53

Latorcai Csaba a szerbiai Maradék nevű településen részt vett a reformáció 500. évfordulója kapcsán tartott istentiszteleten. „Nem szabad elfelejteni, hogy a határon túl élő magyarok az identitásukat sokkal nehezebb környezetben kell, hogy megéljék. Ők ebben a nehezebb helyzetben vállalják minden nap magyarságukat” – tette hozzá.

Megjegyezte, hihetetlen nagy erőforrást jelentenek a külhoni magyarok, amivel az összmagyarságnak is tartást és lehetőséget biztosítanak. Latorcai Csaba szólt arról is, a Szerbiai Református Egyház ünnepségére meghívták Orbán Viktort, de a miniszterelnök személyesen nem tudott jelen lenni, ezért egy üzenetet juttatott el az ott élő magyar embereknek. 

A helyettes államtitkár az üzenetből idézve elmondta, Orbán Viktor köszönetet mondott azért, hogy a szerémségiek őrzik magyarságukat, miközben nemcsak a származásuk, de a vallásuk szerint is szórványban élnek.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. augusztus 26. 18:01
Még meddig? Az idő nem nekik dolgozik.
balbako_
2017. augusztus 26. 15:04
Örülök, hogy vannak, hogy még megvannak ls annak is örülök, hogy végre van anyaországuk ahonnan segítséget is várhatnak nehéz életükben.
röviden
2017. augusztus 26. 13:54
Tragikus neve van a településnek. :(
exfahrenheit
2017. augusztus 26. 13:43
a kép az identitásőrzésről: - http://mandiner.hu/attachment/0225/224153_aracs.jpg "nagy erőforrást jelentenek a külhoni magyarok" - fideszre szavazóként.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!