Megválasztották az idei nemzetközi kerekesszékes szépségverseny győzteseit
2017. április 10. 14:46
A Miss Spinner International kerekesszékes szépségverseny szervezőinek mottója, hogy a szépség sokszínű, és bármilyen akadály leküzdhető. Erre bizonyíték az a nyolc rendkívüli hölgy, akiket április 8-án este a szépségkirálynő-választás döntőjén ismerhetett meg a nagyközönség a Larus Étterem és Rendezvényközpontban.
A rendezvény célja töretlen 2012 óta: megmutatni azt, hogy a kerekesszékes hölgyek is lehetnek ugyanolyan szépek és nőiesek, mint ép társaik. Az idei évben nagyobb hangsúlyt kapott az önbizalom fejlesztés és pozitív életszemlélet kialakítása. Ezen kívül a döntőbe jutás főbb szempontjai között szerepelt a nagyköveti szerepkört segítő jó kommunikációs készség és az ezzel kapcsolatos jövőbeni tervek és elképzelések.
A nemzetközi verseny idei győztese a budapesti Parti Angéla lett. Ő fogja nagykövetként képviselni a kerekesszékeseket egy éven keresztül. Angéla fő célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a mozgáskorlátozottak helyzetére és sikereire. A bemutatkozó videójában arról mesélt, hogy imád élni. (Ezt mondania sem kell, akkor is látjuk, hiszen mindig mosolyog.) Hobbija a rajzolás, és a gyógynövények megismerése. Szerinte minden nőnek megvan a maga szépsége és egyedisége.
*
A műsor a döntősök bevonulással kezdődött, ahogy a szépségversenyeken szokás, a lányok először farmerben és fehér pólóban jelentek meg a színpadon. Ezt követte az estélyi ruhás bemutatójuk. Közben láthattuk a nyolc döntős bemutatkozó kisfilmjét is. Mindannyiukról elmondható, hogy az egy hetes tatai felkészítő tábor alatt sokkal magabiztosabbak lettek. Ez köszönhető a sminkmestereknek, a fodrászoknak, a külön számukra egyedileg tervezett gyönyörű estélyi ruháknak, a fotózás élményének, az önbizalom-fejlesztő tréningnek és a kalandos programoknak. Volt olyan résztvevő, aki elmondása szerint még soha nem viselt sminket vagy estélyi ruhát, így már ezektől az élményektől is királynőnek érezte magát.
Kazány Tibor, a szépségverseny megálmodója, az esemény végén egy jó hírt is megosztott a közönséggel: nagy örömére két ország is érdeklődik a Miss Spinner szépségverseny iránt. Úgy gondolja, ha több helyen valósulna meg a jövőben ilyen verseny, az segítené a kerekesszékeseket, hogy ne csak az interneten keresztül ismerkedjenek vagy tartsák egymással a kapcsolatot, hanem személyesen is. Ez segítene visszavezetni a mozgáskorlátozottakat a társadalomba.
*
A szépségkirálynő második udvarhölgye Csillik-Klubert Szilvia Füzérradványról érkezett, két gyermek boldog édesanyja, gyermekeiből merít erőt a nehezebb napokon, akik mindenben támogatják őt. Erre jó példa, hogy a versenyre való jelentőzésre is ők bátorították. Az első udvarhölgy a marosvásárhelyi Hadarag Paula Andrea lett, akinek a szenvedélye a vezetés és az origami. A közönségdíjat Kara Mária (Szlovákia) vihette haza a megjelentek és a Miss Spinner közösségi oldal látogatóinak szavazatai alapján. Mária hitvallása, hogy az életet nem túlélni kell, hanem minden percét megélni.
A zsűri soraiban olyan ismert személyiségek foglaltak helyet, mint Debreczeni Zita fotográfus és modell, Hartó Rebeka – Miss International Hungary győztese, Katus Attila világ- és Európa-bajnoksportoló, Bolya Imre inspirációs tréner és Kazány Tibor, a Miss Spinner International ötletgazdája. A műsorban közreműködtek: a Full Cool Crew hip hop tánccsoport és Veréb Tamás, a Budapesti Operettszínház művésze.
Most kapják kezükhöz az emberek a friss számlákat, amelyekre már nem vonatkozott a júliusban kivezetett ársapka. A VaasaETT finn kutatóközpont adatai szerint egyetlen hónap alatt 76 százalékkal emelkedett az áram díja Romániában.
Július 1-jén indult Európa legnagyobb családi adócsökkentési programja, melynek pozitív hatásait éppen az elkövetkező napokban a júliusi bérek kifizetésekor fogják érezni a magyar családok.
A beszélgetésben egy felnőttfilmes producer, egy OnlyFans-modell, egy szakpszichológus és egy médiakutató igyekezett választ találni arra, hogy mit jelez az, hogy igény van az erotikus tartalmak kukkolására, valamint arra is, hogy milyen motivációk vezethetnek arra az útra egy fiatalt, hogy teljesen feltárulkozzon a követői előtt.